MEGOSZTÁS

Vedran MujagicA frenetikus koncert után sikerült mikrofon- és lencsevégre kapnunk a Dubioza Kolektiv basszusgitárosát. Vedran Mujagić készséggel válaszolt kérdéseinkre, ami végül inkább egy kötetlen beszélgetés lett, mint interjú. Időközben egy leányzó is csatlakozott a beszélgetésünkhöz, aki néhány kérdéssel sikeresen hozzájárult a hangulat feljebb javításához…

MK: “Da li vjerujete federalnu vladu?” (Ön hisz a szövetségi kormánynak?)

Vedran: Nikad! (Soha!)

MK: Mit tudtatok Szegedről, mielőtt idejöttetek? Volt valamilyen elvárásotok a fesztivállal vagy a várossal kapcsolatban?

Vedran: Ismertük már Szegedet. A szaxofonosunk zombori, ami elég közel van ide, így ő járt már itt párszor. Hogy őszinte legyek, sokkal kisebb fesztiválra és kevesebb emberre számítottam, így kellemes meglepetés volt látni, mennyien jöttek el és hogyan reagáltak. Örömmel töltött el, hogy sokan voltak itt a Vajdaságból, Szerbiából – vegyes közönség volt, jó energiákkal.

MK: A fellépésetek végén utaltatok a bevándorlókkal és a kerítéssel kapcsolatos problémára. Mi a személyes véleményed a kérdésben?

Vedran: A probléma az, hogy ezeket az embereket egyáltalán bevándorlóknak nevezik. Ők menekültek, egy háború elől menekülnek, nem azért döntöttek úgy, hogy elmennek és máshol élnének, mert nem tetszett nekik eléggé a hely, ahonnan eljöttek. Tudod, ők az életükért futnak. Ezért az egyetlen normális és emberi dolog az, ha befogadjuk őket és segítünk nekik; nem pedig ha elkerítjük őket és könnygázt lövünk rájuk, mint ahogyan azt például a macedón rendőrségtől is láthattuk pár napja. Ez nem politikai kérdés, hanem emberség kérdése. Az együttes nagy része boszniai, és mi tudjuk, hogy hogy néz ki az ilyesmi – a kilencvenes évek elején, mikor majdnem egymillió embert szakítottak ki az otthonaikból Boszniában, elmentek Nyugat-Európába és megpróbáltak beilleszkedni. Mindenkinek volt vlakije, rokona vagy barátja, aki elmenekült a háború elől, és ezeknek az embereknek a többsége értékes tagjává vált annak a közösségnek, ahová került. Rengeteg embernek sikerült beilleszkedni Németországban, Svédországban, vagy máshol, és például orvosok vagy mérnökök lettek; tanult vagy kevésbé tanult emberek. De, tudod, ha esélyt adsz nekik, igazodnak a közösséghez és nagyon értékes tagjai lesznek, ugyanez igaz a szíriai emberekre. Ha végignézel rajtuk, láthatod, hogy nem olyanok, amilyennek a jobboldali sajtó megpróbálja őket beállítani, az egy teljesen rossz kép. Ezek fiatal, tanult emberek, akik a családjukkal menekülnek a háború elől – ez az igazság, és nem segíteni nekik helytelen dolog. Láthattad róluk a képeket az elmúlt hetekben, hónapokban, és valahányszor elmennél valahová, hogy jól érezd magad, hátul a fejedben ott motoszkál a gondolat, hogy mindössze néhány kilométerre innen ott vannak azok az emberek étel nélkül, vagy anélkül hogy tudnák, hol alhatnának vagy hol fognak kikötni másnap. Nagyon fontos erről beszélni és megpróbálni érzékenyebbé tenni az embereket ezzel a problémával kapcsolatban, illetve többeket rávenni, hogy tegyenek valamit. Nagyon fontos, hogy beszéljünk erről, mert ez a probléma nem fog csakúgy eltűnni, hanem csak rosszabb lesz – közelegnek a téli hónapok, az időjárás hidegebbre fog fordulni, és azoknak az embereknek sokkal több gondjuk lesz mint amennyi most van.

MK: Vannak más problémák is, amikről a zenéteken keresztül kommunikáltok?

Vedran: Vannak, és mindig próbálunk naprakészek lenni és reagálni azokra a dolgokra, amik pillanatnyilag fontosak. Ezért is tartjuk fenn ezt a bandát, nem azért, mert rock sztárok akarunk lenni. Próbáljuk ezt a befolyást arra használni, hogy olyan témákról beszéljünk, amik fontosak számunkra. Valóban kihasználunk minden alkalmat, hogy beszéljünk ezekről a dolgokról. Boszniában sok a gond, és próbáljuk a civil közösséget segíteni abban, hogy például vegyenek részt tüntetéseken; olyan közösségeket mint a munkások vagy bárki, akinek harcolnia kell a jogaiért – nekik igyekszünk segíteni. Ezt valószínűleg az együttes nélkül, egyszerű civilekként is megtennénk…

MK: Mi is nonprofit média vagyunk, ha nem tudnál róla.

Vedran: Ha nem lennétek nonprofit média, valószínűleg nem ezeket a kérdéseket tennétek fel.

MK: Előre elterveztétek, hogy mit csináltok a koncert végén? Spontán ötlet volt? Vártatok egyáltalán bármit is a közönségtől?

Vedran: Ilyesmit nem tudsz eltervezni, csak reagálsz a környezetedben lévőkből áradó energiára. Mindössze jó alkalom volt ezt kirpóbálni, és nagyon jól működött! Az emberek el voltak ragadtatva és remélem úgy mentek haza, hogy azon gondolkodtak, amit mondtunk és azt is remélem, hogy holnap legalább páran közülük tesznek az ügy érdekében és mondjuk segítenek valakin, akit látnak az utcán.

MK: Említetted, hogy nem rock sztárok akartok lenni, hanem inkább valós problémákról beszélnétek. Tartjátok a kapcsolatot a rajongóitokkal, hogy ilyen problémákat és kérdéseket beszéljetek meg?

Vedran: Először is mi nem „rajongóknak” nevezzük azokat az embereket, akik szeretik a zenénket. Mi szeretünk velük kölcsönös tiszteletben, egyenlő felekként beszélgetni. Ezért fontos számunkra a közösségi médiában való jelenlétünk, mert ott könnyű velük kapcsolatot tartani, az ötleteik, különböző dolgaik pedig eljutnak hozzánk. Az ő üzeneteik mind nagyon értékesek a számunkra, mert jó ötleteik vannak és nagyon jó beszélgetések alakulnak ki köztünk.

MK: Terveztek ma este bulizni, új emberekkel ismerkedni a fesztiválon?

Vedran: Azt hiszem, először el kell pakolnunk a felszerelésünket :) Ez az igazi rock’n’roll életforma, amit senki sem lát. Mindenki azt hiszi, hogy fellépsz a színpadon, aztán mész bulizni, de a valóság az, hogy fellépsz a színpadon, aztán elpakolod az összes cuccod. Nem panaszkodom, ez egyszerűen így működik. Először el kell ezt intéznünk, az után pedig valószínűleg szétnézünk, hogy milyen is a fesztivál, mert igazából még semmit sem láttunk belőle a színpad kivételével.

MK: Akkor hát tegyük fel, hogy maradtok estére. Mit fogtok inni, és abból mennyit?

Vedran: Ki tudja? A csapat úgy kilenc emberből áll, szóval mindenki a saját „fegyverét” választja majd. :)

MK: És Neked személy szerint melyik a választott fegyvernemed?

Vedran: Most egy sör van nálam, valószínűleg megmaradok ennél.

MK: Terveztek Szegeden maradni, vagy később visszajönni – nem feltétlenül koncertezni, csak kiruccanni a városban?

Vedran: Ma már nyílt egy rövidke alkalmunk a városnézésre, mikor megérkeztünk, és nagyon-nagyon gyönyörűnek találtuk… Szóval miért ne? :) Tényleg szép.

MK: Köszönjük! Gyakran jártok Magyarországon?

Vedran: Nem túl gyakran, de sűrűn átutazunk rajta. Néhányszor már játszottunk Budapesten, azon kívül volt egy fellépésünk a Balatonon és egy másik Pécsett. Ma este volt a harmadik fellépésünk Magyarországon, ami nem Budapesten volt, és jó tapasztalat volt.

MK: Mit gondoltok Magyarországról? Errefelé sokan úgy tartják, hogy Magyarországnál kezdődik Európa. Milyen hasonlóságokat vagy különbségeket láttok Bosznia, vagy mondjuk az egész Balkán, és Magyarország közt?

Vedran: Először is úgy gondolom, hogy minden európai ország szeret úgy gondolni magára, mint az első országra Európában. Különben Bosznia és magyarország közt sok a kapcsolat: mi is az Osztrák-Magyar Monarchiához tartoztunk száz évvel ezelőtt. Ez is része a kultúránknak, az építészetünk sok eleme is egyezik, így otthon érezzük magunkat. A nyelvet nagyon nehéz megérteni, de ugyanakkor sok magyar szó épült be teljesen a bosnyákba.

MK: Tudnál mondani pár példát?

Vedran: Nagyon sok konyhai kifejezés, például a „gulyás paprikás” vagy a „sárgarépa”, tényleg sok. Nem is idegen szóként ismerjük már fel ezeket. Ismered azt az érzést, amikor egy idegen országban vagy, és semmit sem ismersz – ezt mi nem érezzük Magyarországon, tényleg olyan, mintha otthon lennénk, nem látunk semmilyen különbséget… Kivéve a nyelvet.

MK: Terveztek a jövőben Szegedre vagy más magyar városba látogatni?

Vedran: Jelenleg nem. Nemsokára kiadjuk az új albumunkat az év végén, vagy a következő év elején, aztán azzal fogunk turnézni. Nem ismerem a konkrét terveket, de remélhetőleg hamarosan visszatérünk Magyarországra. :)

MK: Melyik országokat szeretitek a legjobban azok közül ahol már jártatok, azt illetően, hogy az emberek hogyan értették meg az üzeneteiteket?

Vedran: Más energiákat érzünk a különböző országokban és különböző reakciókat kapunk a koncerteken…

Hirtelen, egy ismeretlen lány tűnik fel a semmiből, élénk érdeklődéssel a szemében, s miután illedelmesen engedélyt kér, helyet foglal mellettünk. Nevezzük Dorkának.

Vedran: Mindenhol jól érezzük magunkat és jó visszajelzéseket kapunk. Ha beszélsz azokról a dolgokról, amikről mi is beszélünk, az egy társalgás kezdete az emberekkel. Ez nagyon fontos része a munkánknak, és úgy gondolom, ezt mindenhol sikerült elérnünk. Akkor is, ha nyelvi akadályok adódtak, találtunk módot a kommunikációra.

MK: Említetted a közelgő új albumotokat, a Happy Machine-t. Az EP-n van egy szám, amit a színpadon is játszottatok (Free MP3), és ez elgondolkodtatott: mikor, hogyan és miért jutottatok arra, hogy ingyen adjátok a zenéteket?

Vedran: Ez igazából már néhány évvel ezelőtt megtörtént egy bosnyák nyelvű albumunkkal. Mi tényleg hiszünk az információ és tudás megosztásában. Ez megint egy olyan dolog, amit nagyon nehéz korlátozni, a nyereséghez való ragaszkodás és minden tranzakció másokkal. Ez eredetileg egy kísélet volt, de az emberek jól fogadták. Mi nem hisszük, hogy manapság a zeneiparban még életképesek a régi módszerek.

MK: Valójában már halottak, de látszólag senki sem vette még észre.

Vedran: Pontosan; hülyeség, hogy napjainkban még mindig a profitról és a lemezek eladásáról szól az egész, mert tudod, az egy lejárt lemez. Új dolgok, új fejlesztések vannak mindenfelé, amikhez igazodnod kell. Úgy gondoljuk, úgy tisztességes, ha ingyen adod a zenédet, mert az emberek ezt értékelik, és ha tetszik nekik, visszatérnek hozzád. Elmennek a koncertedre, jegyet váltanak rá, megveszik a pólóidat, vagy bármidet.

MK: Ugyanakkor eredményesebben terjeszthetitek az üzeneteiteket.

Vedran: Igen, mert ha például 100 000 CD-t szeretnél kiadni, akkor rengeteg bürokratikus baromságon kell átesned, és sokat kell várnod, mire „fizikailag” eléred az embereket. Még ha ezeket ingyen is adnád, 100 000 műanyag darabot nehezen kezelsz. Mi a Happy Machine EP-t tavaly szeptemberben adtuk ki, és azóta már majdnem háromszázezren töltötték le ingyen. Ez tehát egy jó módszer arra, hogy az emberek megismerjék a zenédet és eldönthetik, hogy tetszik-e nekik vagy sem, nem kell nekik eladnod.

Dorka: Lehet egy kérdésem?

Vedran: Persze.

Dorka: Milyen céllal használjátok a zenéteket? Mit akartok a világba kürtölni, mi az üzenet?

Vedran: Nos, a zene csak egy „jármű”, amivel szórhatjuk az üzenetet.

Dorka: De mi az üzenet?

Vedran: Hát… Nagyjából… RENGETEG az üzenet. :) Rengeteg különböző üzenet.

Dorka: Oké, akkor mondjuk, hogy egyetlen üzenetről szól a zenétek.

Vedran: Mint egy átfogó üzenet? Ha összegezni akarod az összes üzenetünket egy általánossá, az elég nehéz.

MK: Tegyél egy próbát, ne szégyenlősködj. :)

Vedran: Oké, bár elég mély ez az üzenet: próbáljuk ösztönözni az embereket, hogy a saját fejükkel gondolkodjanak, nem adunk nekik előre gyártott gondolatokat. Nem mondjuk meg, mire gondoljanak vagy mit tegyenek, az helytelen lenne. Ma este el akartunk indítani egy párbeszédet a pár kilométerre levő menekültekről, holnap más lesz a téma.

Dorka: Tudatosan éltek, vagy a pillanatban?

Vedran: Tudatosak vagyunk a pillanattal kapcsolatban, amiben élünk.

Dorka: Szóval a pillanatnak éltek és nincsenek terveitek, vagy…

Vedran: Vannak terveink, de mindig gondolkodunk és próbáljuk meglátni a mögöttes tartalmát annak, amiben élünk és erre a kontextusra próbálunk reagálni. Ha valami történik a közeledben, reagálsz rá. Ugyanezt tesszük az együttessel – ha látunk valamit, amivel nem értünk egyet, reagálunk rá. Arra használjuk a zenét, hogy beszéljünk a számunkra fontos dolgokról. Tudod, ez egyfajta manipuláció. Mint amikor szórakoztatod az embereket és hirtelen odacsapsz nekik valamivel, amire nem számítottak, de szerintem ez egy jó dolog. Mert hát az emberek képesek egyidejűleg táncolni és gondolkodni – lehet véleményük és ugyanakkor érezhetik jól magukat. Ezek nem zárják ki egymást – elmehetsz egy fesztiválra, ahol sörözhetsz és remekül érezheted magad, de ugyanakkor tudatában vagy annak, hogy 50 kilométerre tőled emberek vannak a határnál, akik arra várnak, hogy bejussanak, aztán hazamehetsz és tehetsz valamit az ügy érdekében.

MK: Mi is egy fesztiválon vagyunk most, de gyakran jártok klubokba is. Melyiket szeretitek jobban? Mármint biztos szeretitek mindkettőt bizonyos értelemben, de mi a különbség számotokra?

Vedran: Másképp közelítesz mindkettőben: a kocsmák közelibb élmények – közeli kapcsolatba lépsz az emberekkel, de kevesebben vannak, más energiák áramlanak. Egy fesztivál viszont más szempontból érdekes. Mert mikor egy kocsmában zenélsz, az emberek, akik jönnek, már ismerik a bandát, élőben akarják látni, azért veszik a jegyet, hogy láthassanak. De egy fesztiválon a közönség vegyes, talán amiatt a banda miatt jöttek, akik előtted vagy utánad játszanak – nem feltétlenül ismernek és nem tudják, mire számítsanak, így alkalmad nyílik meglepni őket, ami nagyon izgalmas. Egy unatkozó fesztiválozó átmegy megnézni egy másik színpadot is, vagy iszik még egy italt, és igazából kihívást jelent meglepni őket, megragadni a figyelmüket és megtáncoltatni őket. Szóval ez más szempontból érdekes.

Egy újabb váratlan fejlemény: ezúttal a főszerkesztő-helyettesünk jelenik meg a semmiből, de annak ellenére, hogy az interjú már így is elhúzódott, szerencsére nem kell sietnünk. Ennek ellenére úgy döntünk, hogy ismét témát váltunk:

MK: Korábban már említetted a konyhát, mikor a közös dolgainkról volt szó. Biztos vagyok benne, hogy ismered a halászlét. Tudtad, hogy a szegedi halászlé híres Magyarországon?

Vedran: Nem tudtam.

MK: Akkor nem is kóstoltad még?

Vedran: Itt még nem, de ismerjük a halpaprikást. Újvidéken finomat készítenek, az ottanit szeretem.

MK: Szeretsz főzni? Mi a kedvenc kajád?

Vedran: Szeretek főzni, de vegetáriánus vagyok. Néha eszem halat, de általában inkább zöldségeket. A rizst pedig mindennel szeretem. :)

MK: Van-e különleges otthoni recepted, amit megosztanál velünk?

Vedran: Ha Boszniában jársz, mindenhol találsz finom helyi ételeket, bár ezek általában keverékei a török – a keleti hatás miatt – és például magyar vagy osztrák ételeknek. Ez egy jó oldala a hagyományos bosnyák ételeknek, mindkét irányzat (keleti és nyugati) jól érződik bennük, mindig jól esik arra egy kis gasztro-turizmus.

MK: Van olyan étel, amit mégis kiemelnél?

Vedran: A vegetariánusok nem sűrűn ajánlják Boszniát, mert a hagyományos ételei húson alapulnak, de húsevőként igazán élvezetes; specialitásaink pl. a csevap vagy a burek.

MK: A SzIN után milyenek az érzéseid, milyen gondolatokat osztanál meg a fesztivál résztvevőivel?

Vedran: Azt hiszem, hogy amit a koncert végén mondtunk és meg is történt: „F*CK FENCES!” („KIK*RT KERÍTÉSEK!”) Az a bizonyos üzenet, amit ma este közvetíteni akartunk: le a határokkal! Mert hát ez a kerítés nem része az európai álomnak, ami ezeknek az országoknak megadatott. Nem ez a módja a probléma kezelésének – nem teheted meg, hogy csak úgy kerítéseket építesz és katonákat állítasz a határra, hogy megpróbáld megakadályozni, hogy valami megtörténjen, ugyanakkor nem vállalsz felelősséget a magad részéről ebben a borzalomban, ami folyamatban van. Sok fiatal volt jelen, akik képesek a saját fejükkel gondolkodni. A kérdés róluk szól, hogy segítenek-e azokon az embereken – mindenki megteheti magától is, nem kell arra várni, hogy szervezett, kormányzati válasz érkezzen ezekre a kérdésekre. Bárki segíthet civilként is egy másik emberen, és úgy sokkal könnyebb lenne. Mert, tudod, ezek az emberek nem több millióan vannak, csak pár ezren. Bosznia, Szerbia, vagy Magyarország területeinek ez nem egy nagy dolog. Nagyon is könnyen tudnák ezt kezelni, és sokkal kedvesebbek is lehetnének ezekkel az emberekkel. Ők nem terroristák, nem is idióták; bármelyik társadalomba megpróbálnának beilleszkedni, és valószínűleg sikerülne is, ha hagynánk nekik.

MK: Benned milyen nyomot hagyott a fesztivál? Pozitív emlék lesz?

Vedran: Abszolút! Ahogy azok az emberek átugrottak a kordonon és feljöttek a színpadra, mindent elmond (az érzéseimről). Mind nagyon örülünk ennek.

MK: Hányan voltak a színpadon?

Vedran: Szerintem körülbelül százan lehettek.

Dorka: Miért csináltátok ezt?

Vedran: Miért ne?

Dorka: Miről szólt az, hogy feljuttattátok őket a színpadra?

Vedran: Ez egy (torna)gyakorlat – egy kerítés átmászása azért, hogy jól érezd magad.

Dorka: Miféle gyakorlat?

Vedran: Ez a gyakorlat a cross-fencing. :)

MK: Azt tudtátok, hogy Magyarországon tiltott dolog a stagedive? (nevetve)

Vedran: Senki sem stagedive-olt. :) A biztonságiak különben jó fejek voltak.

MK: Stagedive-hoz hasonlóra sem került sor.

Vedran: Így van, mert a színpad túl messze volt a kordontól.

MK: Nagyon szépen köszönjük, hogy itt voltatok és nem stagedive-oltatok! Fantasztikusak voltatok, egy életre szóló nyomot hagytatok itt nekünk, szegedieknek! :)

Hadzsy Jani, Mórocz Sanyi, Dorka

[fbalbum url=https://www.facebook.com/media/set/?set=a.900164983382731.1073741918.382894788443089]