MEGOSZTÁS

A MédiaKommandó is részt vett pénteken a Europe Direct által szervezett Európa-napon az Agórában, ahová közel ötszáz szegedi általános iskolás látogatott el. Az Európai Uniót és a közösség által kínált kedvező lehetőségeket játékosan bemutató információs napra gyerekeknek szóló kiadványokkal és játékos feladatokkal készültek a szervezők.

Az ismeretterjesztést helyezte a középpontba az Alliance Française, a Francophone Egyetemi Központ és az Enterprise Europe Network irodája is. Az utóbbi például az európai zászlókhoz kapcsolódó memóriajátékkal és egy speciális, az országokat a főbb nevezetességeikkel, ismert rajzfilmfiguráikkal és jellegzetes ételeikkel párosító játékkal készült. A Szegedi Vadaspark „állatsimogatóval” érkezett, a gyerekek teknősökkel barátkozhattak, míg a bátrabbak az Észak-Amerikában őshonos gabonasiklót szelídíthették, egy másik standnál pedig Magyarországon védett állatfajok képeit színezhették ki. A Szegedi Nemzeti Színház az aktuális évadban játszott két gyerekelőadásához (az Árgyélus királyfi és a Rózsa és ibolya) kapcsolódóan készített fejtörőket. A vidám hangulatról a Kecskemétről érkezett, Mosolyra hangolók nevet viselő gyerekzenekar gondoskodott, akik a gyerekdalokon kívül egy mesével is kedveskedtek a kicsiknek, melyből megtudhatták, hogy az élet legszebb dolgai, a mosoly, a szeretet és az ölelés mind-mind ingyen járnak. A kisiskolásoknak volt lehetőségük jelmezt ölteni és különböző ügyességi játékokban is kipróbálhatták magukat.

Elmondható, hogy a nap végére teljesült a szervezők által kitűzött cél, a gyerekek közelebb kerültek az Európai Unióhoz, képet kaptak a huszonnyolc tagállam működéséről és a közös európai értékekről.

Erdélyi Marietta

[fbalbum url=https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1017913494941212.1073741933.382894788443089]