MEGOSZTÁS

Hálózati együttműködés megerősítését, bővítését célzó szakmai találkozóra gyűltek össze a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió Ifjúsági Szövetség tagszervezetei által létrehozott HÍD Ifjúsági Irodák képviselői 2017. március 24-25-én, Szegeden.

A kétnapos program keretében a résztvevők ellátogattak az Új Nemzedék Központ Szegedi Közösségi terébe, megismerhették annak működését, helyi szakemberekkel oszthatták meg a tapasztalatokat.

A második napon a Szegedi Akadémiai Bizottság székházában megtartott szakmai program keretében bemutatkoztak egymásnak a tagszervezetek, partnerszervezetek, melyek fiatal képviselői Kishegyesről, Szabadkáról, Magyarkanizsáról, Kiszomborról érkeztek.

A DKMT ERISZ elnöke, Dr. Bene Tamás tartott előadást tartott a HÍD Hálózat szervezeti felépítéséről, működéséről, szolgáltatásokról, a hálózatban tevékenykedő munkatársak szerepéről, valamint az együttműködésen alapuló hálózat bővítésének, megerősítésének lehetőségeiről. Felvázolta a hálózatban rejlő szakmai, anyagi, tárgyi és humán erőforrások optimális hasznosulásának lehetőségeit, melynek fontos alapját képezi a szereplők közötti jó kommunikáció, koordináció, és a helyi igényekre épülő összehangolt munka.

Vajda Árpád az Új Nemzedék Központ Csongrád megyei ifjúságszakmai koordinátora pedig a fiatalok közösségi tereiről, azok létrehozásáról és működéséről beszélt. Kiemelte, hogy a fiatalok számára a közösségi tereket létrehozni és fenntartani önmagában nem elég. Fontos, hogy az adott közösségi tereket a célcsoportok bevonásával, az ő aktuális igényeiknek megfelelően alakítsák ki és működtessék, különben a befektetett források, energiák nem hasznosulnak az elvárások szerint, hiszen a fiatalok nem fogják magukénak érezni a teret és az eszközöket. A hálózatot alkotó HÍD ifjúsági Irodák az információ szolgáltatás mellett közösségi térként, ifjúsági kezdeményezések bölcsőiként is funkcionálnak, ezért az irodákban dolgozó munkatársak ifjúságsegítői szerepe, munkája kulcsfontosságú.

A gondolatébresztő előadásokat műhelymunka követte, melynek témája a HÍD hálózat szolgáltatásainak körülírása, az ifjúsági irodák, mint „HÍD PONTOK” sztenderdjeinek vázolása, a hálózati kommunikáció és koordináció megtervezése, felületek, csatornák létrehozása, hálózati együttműködésben megvalósítható programok felvázolása, feladatok egyeztetése volt Hegedűs Sándor hálózati koordinátor irányításával. A találkozó a további konkrét lépések egyeztetésével zárult.

Az eseményen készült képek ITT tekinthetők meg.

Józsik Edit