MEGOSZTÁS

2017-ben Kodály születésének 135. évfordulóját ünnepeltük. Ennek megfelelően a Nemzeti Művelődési Intézet meghirdetett egy pályázatot 2018-ban „135+1 A jövő zenéje” címmel. Ezzel rendezvényekre lehetett támogatást nyerni, melyek Kodály munkásságának állítanak emléket.

Az Alternatíva Egyesület is pályázott és nagy örömére nyert is támogatást a Tisza Parti Túra, illetve az Esti Corner III. Legyen a Zene Mindenkié összekapcsolódó eseményeire. Előbbi egy, Szeged Kodályhoz köthető pontjait fókuszban tartó biciklis túra; az utóbbi egy zenei csinadratta megvalósulását célozza, workshop-jellegű zárással.

Az előkészületek nagy izgalomban teltek, eleinte a megbeszélésekre az Egyesület keménymagja látogatott el, s mindenki más szempontból közelített a témához. Volt közöttünk ifjúságsegítő, filmes hozzáértő, zenei múlttal rendelkező egyén is, így számos perspektíva tükröződik főleg az Esti Cornerben. A túra tervezését egy geochacingben jártas társunk segítette, hogy a lehető legprofibban valósuljon meg ez a programpont is.

Május 12-én végül eljött a nagy nap, s elégedetten konstatálta a csapat, hogy külsős résztvevők is szép számmal érkeztek, hogy együtt végigbiciklizzék az Alternatíva Egyesület munkatársaival a kijelölt távot, amely több állomásból állt. Minden ponton volt egy elrejtett üzenet, amely a következő úticélhoz irányította a csoportot. Volt megálló a Bartók téren, a Király König Péter Zeneiskolánál, a Tisza Szállónál, ahol régen Kodály műveit adták elő; a „3. híd”-nál, ahol a résztvevők egy, a zeneszerzőről készült sablon alapján graffitit fújtak fel a falra. Egy népdal a kérészekről szólt, így az utolsó előtti állomás a kérész szoborcsoport volt a Tisza-parton; a geoláda pedig a Dóm-térnél, Kodály domborműve alatt bújt meg, hiszen a Háry Jánost kétszer is előadták már a Szegedi Szabadtéri Játékokon.

Az első programelem zártával a társaság visszament az Új Nemzedék Központ közösségi terébe, ahol szintetizátorok, szinesztézia játék, gitár, hegedű, további graffitis lehetőségek, just dance kihívás és egy elektronikus zenedoboz várta az érdeklődőket. Estébe nyúlóan lehetett itt a zenei örömöknek hódolni, majd az esemény zárásaként Pleskonics András tartott az alagsorban egy ütőhangszeres zenei workshopot, ahol az egészen hétköznapi tárgyaktól kezdve (pohár, gyöngyök, processzor stb.) egészen a csörgődobig és a triangulumig változatos eszköztárból válogathattak a zenélni vágyók. A játék közben pedig többet és többet megtudhattunk Kodály zenei mágiájáról.

Összességében elmondható, hogy egy sikeres rendezvényt zárt az Alternatíva Egyesület, s nagyon hálás a Nemzeti Művelődési Intézetnek a támogatásért.

Hornyik Anna Viola