MEGOSZTÁS

2017 novemberében megjelenik a GRUND, azaz a Csongrád megyei fiatalok lapja. Az ötlet az Alternatíva Egyesület munkatársaié, kiknek régi álmuk egy tanuló újság létrehozása. Ugyanis a GRUND nem más: a diákok, hallgatók, akik írják részben azért tagjai, mert szeretnének fejlődni; szárnypróbálgatás helyszíne a médiatermék (persze a csapat is remek). Ehhez kapnak szakmai segítséget képzett mentoroktól – akár kommunikáció szakon végzett médiamunkásoktól.

A jelenlegi, s egyben első szám témája az útkeresés: arról szól, hogy a fiatalok előtt milyen lehetőségek vannak a munkaerőpiac és az önkeresés területén. Beszélgetések találhatóak benne a szegedi Karrieriroda munkatársával, a társadalmi vállalkozásokat illetően; illetve két pszichológiai témájú rendezvény is helyett kapott a lapban. Emellett persze elkerülhetetlen a szórakozás, a szabadidő eltöltésének lehetősége, így az érdeklődők olvashatnak az Aktív Art Tér-ről, a Critical Massról és a Miss Alpok Adriáról is. Hogy mik ezek? Lapozd fel az őszi GRUND-ot, s nem maradsz le a részletekről!

Az újság azért különleges, mert egész Csongrád megyéből bárhonnan jöhetnek a fejlődni és közösségbe vágyók, hogy kipróbálhassák íráskészségüket, fotós tudásukat, rajzos –és képregényíró tehetségüket. Azok a munkák, amik nem férnek bele a print verzióba, helyet kapnak a www.mediakommando.hu oldalon.

Ha szeretnél a következő számba alkotni, Te is jelentkezhetsz a főszerkesztőnél (Hornyik Anna Viola) egy Facebook üzenet formájában; a +3630/7989851-es telefonszámon vagy személyesen a Szeged, Mikszáth utca 20-ban, a keddi Média Klubban. Várunk!

grund_fb_