MEGOSZTÁS

Szakmai műhelytalálkozót tartottak Csongrád megye települési ifjúsági önkormányzatai szeptember 29-én az Új Nemzedék Központ szegedi közösségi terében. A műhelymunka célja az volt, hogy a megyében működő ifjúsági önkormányzatok vezetői, képviselői, illetve az őket támogató ifjúsági szakemberek megismerkedjenek egymás munkájával, eredményeivel, nehézségeivel, illetve megbeszélhessék, hogy milyen közös programokat, együttműködési lehetőségeket tudnak elképzelni a jövőben. Az eseményen több ifjúsággal foglalkozó szakember mellett képviseltette magát az Apátfalvi ifjúsági klub, illetve Ásotthalom, Bordány, Csongrád, Domaszék, Hódmezővásárhely, Röszke, Szentes, Zákányszék ifjúsági önkormányzata.

A rendezvényt Vajda Árpád az UNK megyei ifjúságszakmai koordinátora nyitotta meg, majd Gulyás Barnabás, Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzati Társaság elnöke elmondta, mi is az ifjúsági önkormányzatok lényege, hogy miért fontos az aktív állampolgárok nevelése. Beszélt arról is, hogy szervezete milyen módokon tud segíteni az ifjúsági önkormányzatok megalakulásában és tevékenységében. Előadását az UNICEF Gyermekbarát település díját ebben az évben elnyerő egyik település, Bordány ifjúsági önkormányzatának küldötteinek prezentációja követte. Lajkó Bálint és Masír Norbert bemutatták a bordányi ifjúság lehetőségeit, a számukra kialakított közösségi teret és rendszeres tevékenységeiket, amikkel hozzájárulnak a bordányi közösségi élet felpezsdítéséhez. Meséltek arról, hogy hogyan készülnek a decemberi ifjúsági önkormányzati választásokra, ahol a fiatalok elektronikusan is leadhatják a voksaikat a jelöltekre.

Az előadásokat műhelymunka követte, ahol minden résztvevő bemutathatta településének ifjúsági önkormányzatát. Mindenki elmondhatta szervezete történetét, beszéltek rendszeres tevékenységeikről, szervezetük működéséről, választási rendszereikről, kampánymódszereikről. Az eseményt az együttműködési lehetőségek feltárása, egymás számára nyitott rendezvények bemutatása, majd az Új Nemzedék Központ szegedi közösségi terének megismerése, és kipróbálása zárta.

Az eseményt az Új Nemzedék Központ Szegedi Közösségi tere, a Röszkei Ifjúsági Önkormányzat, a Hódmezővásárhelyi Városi Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat és a Duna-Körös- Maros-Tisza Eurorégió Ifjúsági Szövetsége közös szervezésében valósult meg.