MEGOSZTÁS

2016. Október 20-22. között a Médiakommandó csapata ismét újságot készített Szegeden a Pályaválasztási Napokon, (Pályaválasztási Kiállítást és Vásár) melyet az általános és középiskolások számára évek óta stratégiai együttműködésben szervez meg a Csongrád Megyei Kormányhivatal és a Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. A rendezvénynek az IH Rendezvényközpont és a Szent-Györgyi Albert Agora adott otthont.

Zsúfolásig teltek a terek csütörtökön és pénteken az IH-ban, szombaton pedig az Agorában kiállítókkal és érdeklődőkkel egyaránt. A XVII. Pályaválasztási Kiállítás és Vásár alkalmából meghívást, bemutatkozási lehetőséget kaptak a megye középiskolái, szakképző intézményei, az önkénteseket és  iskolai közösségi szolgálatos diákokat fogadó civil szervezetek, a képző intézményekkel kapcsolatban álló munkáltatók, cégek,  valamint az illetékes kormányzati intézmények képviselői. Az IH Rendezvényközpont színpadán folyamatosan műsorokat, attraktív prezentációkat mutattak be a kiállítók, standjaiknál pedig interaktív szakmabemutatókkal, információs anyagokkal fogadták az érdeklődőket. Az első két napon az általános iskolások szervezetten, csoportosan érkeztek nem csak Szegedről, hanem a környező településekről is.  A szervezők szakmai program keretében Munkáltatói fórumon tájékoztatták az érintetteket az EURES hálózat működéséről, az európai uniós munkaerő felvétel lehetőségeiről, valamint a munkáltatóknak szóló szolgáltatásokról és támogatásokról.

A szombati nap programjai a családokat célozták meg. A  diákok a szakmabemutatók megtekintése  mellett önismereti teszteket tölthettek, szüleikkel együtt orientációs tanácsadásokon vehettek részt, az élő könyvtár munkatársaitól tájékozódhattak és Vajda Attila olimpikonnal beszélgethettek.

Józsik Edit

A rendezvényen készült képeket facebook oldalunkon tettük közzé, helyszínen készült instant kiadványunk pedig alább olvasható: