civilekMédiakommandó

Nem róluk, velük együtt – fiatalok és ifjúsági szakemberek részvételével zárult Szegeden a „Mit szólsz hozzá?” Roadshow

2025. december 4-én Szeged adott otthont a „Mit szólsz hozzá?” országos ifjúsági stratégia roadshow egyik fontos állomásának, amire SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban került sor. A nap célja az volt, hogy a fiatalok és a fiatalokért dolgozó szakemberek közösen gondolkodjanak a megújuló Nemzeti Ifjúsági Stratégia irányairól, aminek valóban a fiatalok véleményére, tapasztalataira, igényeire kell épülnie.

Az esemény moderátoraiként a két helyi főszervező szervezet munkatársai, Varga Márta és Vajda Árpád nyitották meg a rendezvényt. Ezután Dr. Bene Tamás, a Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatója, majd az országos roadshow kezdeményezőiként és megvalósítóiként Keller-Deák Kristóf, a Kulturális és Innovációs Minisztérium Ifjúságügyi Programok Osztályának osztályvezetője, valamint Hegedűs Imre, a NIT a Fiatalokért Kft. ügyvezetője mondta el köszöntőjét.

A nap nyitóelőadását Dr. Pillók Péter, a Századvég Társadalmi Folyamatok Kutatóintézet igazgatója tartotta, melynek során az Ifjúság2024 kutatás friss eredményeit és összefüggéseit mutatta be. Számomra különösen érdekes volt hallani, mennyire sokszínűek a mai fiatalok elvárásai és problémái, valamint, hogy a kutatás milyen árnyalt képet ad a fiatal generáció helyzetéről.

Ezt követte egy inspiráló reflexiós kerekasztal-beszélgetés, amelyet az esemény házigazdái, Varga Márta és Vajda Árpád moderáltak. A beszélgetésben több ifjúsági szakember és kutató osztotta meg gondolatait és tapasztalatait. A kerekasztal résztvevői között volt Dr. Jancsák Csaba, az SZTE JGYPK Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszékének tanszékvezetője, valamint Tanács Gábor, Bordány Nagyközség polgármestere. Ők osztották meg gyakorlati tapasztalataikat az ifjúsági munka területéről. Jelen volt még Hulló Zsófia, a szabadkai Juventus Ventus Egyesület ifjúságsegítője és Vígh Zsuzsanna, a Gál Ferenc Egyetem Teológiai Tanszék Hallgatói Önkormányzatának alelnöke is, akik szintúgy értékes gondolatokkal járultak hozzá a beszélgetéshez. A párbeszéd során különböző nézőpontok találkoztak, jó alapot nyújtottak a fiatalok helyzetéről és támogatásának lehetőségeiről szóló diskurzusnak.

A délutáni programban a „world café” módszerrel zajló műhelymunka kapott hangsúlyt. Amely négy témát ölelt fel:

  • az otthon és lakhatás kérdését,
  • a mentális egészség és fenntarthatóság területét,
  • az oktatás és munka világát,
  • valamint az ifjúsági szakemberek támogatását.

A negyedóránként cserélődő, közel azonos életkorú csoportok dinamikussá tették a folyamatot; minden új asztalnál friss nézőpontokkal találkoztam. Nagy élmény volt látni, hogy a résztvevők aktívan kapcsolódtak be a párbeszédbe, őszintén beszéltek a problémákról és arról mit tartanak igazán fontosnak a fiatalok jövőjével kapcsolatban. A témavezetők végül összefoglalták a közös gondolkodás eredményeit, amelyek valódi alapot adhatnak a megújuló Nemzeti Ifjúsági Stratégiának.

Tartalmas, párbeszédre épülő napot zárhattunk. A szegedi állomás megszervezésében a Csongrád-Csanád Vármegyei Bűnmegelőzési Tanács, az Alternatíva Egyesület, a Civil Közösségi Szolgáltató Központ, valamint az MTA SZAB Állampolgári Kompetenciák Munkabizottsága működött közre.

A szervezők továbbra is bíztatják a fiatalokat, az ifjúsági szakembereket és a fiatalokat képviselő szervezetek tagjait, hogy szólaljanak meg és cselekedjenek, hiszen a jövőről szóló döntések meghozatalára most van itt az idő.

Bővebb információ: https://mitszolszhozza.info/

Szerző: Bozsik Violetta
Fotók: Faragó Alexandra