civilekIPA

Három tér, egy erdő – megérkezett utolsó állomására a „Sétáló Erdő”

Fák a Klauzál téren, a Kárász utcán és most a Dugonics téren: rajzórák, kórusének, salsa és rengeteg kérdés a klímaváltozásról. A Sétáló Erdő október végéig várja a látogatókat.

Nem mindennapi látvány fogadja ezekben a hetekben a szegedi belvárosban járókat: fák „sétálnak” végig a város szívén. A Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. akciója a Klauzál téren indult. Innen a Kárász utcára vándorolt, most pedig megérkezett utolsó állomására, a Dugonics térre.

A fák már az első napokban sok járókelő figyelmét felkeltették, és az érdeklődés az elmúlt két hétben sem csökkent. A kezdeményezés minden korosztályt megszólított: óvodás és iskolás csoportok, valamint nyugdíjasklubok is kilátogattak a Sétáló Erdőbe. A szervezők folyamatosan beszélgettek az arra járókkal. Az emberek kíváncsian hallgatták a tájékoztatókat, és rengeteg kérdést tettek fel. Érdekelte őket, milyen fákat ültetnek majd ki később, hogyan alkalmazkodhat a város a klímaváltozáshoz, és mi a városi zöldfelületek ökológiai szerepe.

A fák között kihelyezett padok hamar a belváros legnépszerűbb pihenőhelyeivé váltak. Ezek lettek a környék legsűrűbben használt padjai, ami jól mutatja, mennyire hiányzik a városlakóknak az árnyékos, zöld környezet.

Rajzóra, salsa és kórusmű a fák árnyékában

A Sétáló Erdő nemcsak tájékoztat, hanem közösségi térként is működik. A belvárosi helyszíneken szemléletformáló és művészeti programok, flashmobok, zenés és táncos produkciók kaptak helyet a fák között. A Dolce Dance salsa táncbemutatója különösen sok nézőt vonzott.

A Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola diákjai három alkalommal szabadtéren, a „Sétáló Erdőben” tartották meg rajzórájukat. Szintén háromszor érkeztek a Vántus István Katolikus Zeneművészeti Szakgimnázium, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola növendékei. Felléptek a fúvósok, szólt gitárzene, a Dugonics téren pedig énekkari műsorral lepték meg az arra járókat. Több alkalommal adtak koncertet a Sándorfalvi Térségi Alapfokú Művészeti Iskola (STAMI) növendékei is.

A Sétáló Erdő fái október végéig a Dugonics téren maradnak, addig bárki megtekintheti őket. 

Határokon átnyúló zöld összefogás

Az akció a Transnational Awareness & Revitalization through Green Engagement Together (TARGET) projekt egyik kiemelt, látványos eleme. A projektet a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. és Újvidék városának környezetvédelmi hivatala (Grad Novi Sad – Gradska uprava za zaštitu životne sredine) valósítja meg közösen. Céljuk, hogy növeljék a fiatalok környezettudatosságát, segítsék a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást, és megmutassák, milyen fontos szerepük van a fáknak és a városi zöldfelületeknek.