Erasmusosokkal jártunk az Esélycentrumban Nyíregyházán
Nyíregyházán folyó kisebb Erasmus+ programunknak hála volt lehetőségünk eljutni a helyi, úgynevezett Esélycentrumba, mely itteni értelmi illetve fizikai értelemben fogyatékkal
Olvass továbbNyíregyházán folyó kisebb Erasmus+ programunknak hála volt lehetőségünk eljutni a helyi, úgynevezett Esélycentrumba, mely itteni értelmi illetve fizikai értelemben fogyatékkal
Olvass továbbOktóber 6-15 között került sor az Alternatíva Egyesület szervezésében a Youth Media Can Active (Y.M.C.A) néven futó Erasmus+ projektre Szegeden.
Olvass továbbMobil Szolgáltatások bemutatójára és az évente megrendezésre kerülő Párbeszéd szakmai napra került sor 2019. április 16-án, Szegeden a Művelődéstudományi Intézet Szilléri
Olvass továbbA Csongrád Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház 2019. március 31-én díjazta az év megyei önkénteseit. A három díjazott, Karsai-Lajos
Olvass továbbElső alkalommal rendezték meg március 29-31-e között a Nemzeti Ifjúsági Tanács (NIT) vezetőképzését Szegeden. A rendezvényen elsősorban a 18 és
Olvass továbbA Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ) már 2003 óta működik, minden évben kortárs darabokkal mozdítja ki nézőit a hétköznapi élet monotonitásából.
Olvass továbbSuper Mario a Retro sarokban, Jumanji a társasjátékok között, VR szemüveg a rutinos játékosoknak, és még sok más játék várta
Olvass továbbSzombaton a reggeli órákban kezdődik a 2. Böllérfesztivál, a 4. Földeáki Kolbászmustra és az 5. Falu Legjobb Pálinkája versenye. Az
Olvass továbbFebruár 19-én a Szegedi Tudományegyetem Állam-, és Jogtudományi Karán, majd a Szegedi Szakképzési Centrum Hansági Ferenc Szakképző Iskolájában tartott előadást az Európai
Olvass tovább