Digit4All MediaCamp 2023: Táborújság született!

A Digit4All a szlovákiai Futureg és a magyarországi Alternatíva Egyesület kispartnerségi együttműködése, mely során a két fél közel 1 éves közös munkája alatt a fiatalok digitális tudatosságával, a cyberbullying, a biztonságos tartalommegosztás és a hatékony eszközhasználat témájával foglalkoznak.  A projekt  egyik jelentős része egy képzési folyamat, mely során az érdeklődők bővebb ismereteket szerezhetnek a fent említett témákkal kapcsolatban, illetve egy mentorprogram, ahol a résztvevők egy közvetlenebb légkörben fejlődhetnek az online térben, tapasztalt szakmai vezetők által, az általuk választott területen (podcast készítés, digitális segédeszközök terén való fejlődés, ifjúságsegítés).  Az utóbb említett program részeként jöhetett létre a 2023-as MediaCamp augusztus 19. és 24. között, Szegeden, ahol 10 fiatal vehetett részt egy instant újság elkészítésében, interaktív ’’üzemlátogatásokban” és számos kreatív, csapatmunkát igénylő szakmai fejlesztő feladatban. 

Olvass tovább

„Település és ifjúsága” szakmai találkozó Csongrád-Csanádban

Települési ifjúsági munkával foglalkozó szakemberek találkoztak Szegeden, a Bűnmegelőzési és Oktatási Központ Sajka utca közösségi terében, február 2-án. A megye tíz településének húsz szakembere az ifjúsági közösségek szerepéről, részvételük fontosságáról és a települési identitás megerősítéséről beszélgetett, illetve a Tempus közalapítvány munkatársai által bemutatott ERASMUS+ pályázati és szakmai támogatási lehetőségeket vitatta meg.

Olvass tovább

Elkezdődött a közös munka személyesen is: Digit4All Kickoff meeting Dunaszerdahelyen

2023. Január 20-án pénteken és 21-én szombaton került megrendezésre a kétnapos KickOff meeting Dunaszerdahelyen, melynek során a FutuReg Polgári Társulat látta vendégül az Alternatíva Egyesületet. A találkozó célja az Európai Unió által támogatott Digit4All megnevezésű projekt tematikájának pontosítása és célkitűzéseinek tisztázása volt.

Olvass tovább

Megyei ifjúságszakmai konferencia: emlékezés és előretekintés Árpádhalmon.

Ifjúságszakmai konferenciának adott otthon július 21-án Árpádhalom. Elsősorban a 80-as évek nagy, Megyei Ifjúsági Találkozói voltak az apropó, de már az idén felélesztett seregszemléről is beszéltek.

Olvass tovább

Bordány mindig felejthetetlen – személyes és online ,,távolbalátó út” a Biip-ben

Többen jöttek volna személyesen, de a hétköznap és a távolság győzedelmeskedett sokaknál, ennek ellenére Dunaújvárosból is jött vendég, mégpedig személyes megjelenéssel június 9-én a Közösségfejlesztők bordányi ,,távolbalátó+ útján, ahol nem csak az évtizedek alatt kialíktott fenséges infrastruktúrát ismerhették meg, de kulináris élvezetekben is része lehetett a látogatóknak.

Olvass tovább

Szegeden járt és DJ-ként állt a pult mögött Kristian Nairn aka DJ Hodor

Legtöbben a Trónok Harcából ismerik, de talán kevesebben tudják róla, hogy elsősorban zenével foglalkozik. Az HBO sorozatában Hodor-t játszó Kristian Nairn Szegeden járt 2019. május 11-én, a Szegedi Egyetemi Napok/Suniversity Days vendégeként. Hodor helyett tehát ezúttal DJ Hodorként bulizhatott vele a közönség. Fellépése előtt nyilatkozott nekünk az ír óriás. (2 méter 13 cm – a szerk.)

Olvass tovább