Chill Zone az SZTE beiratkozási héten
Ha szeptember, akkor új szemeszter és egyetemi beiratkozási hét – az Alternatíva Egyesület csapata állomáshelyként vett részt az eseményen.
A tavalyi évhez hasonlóan idén is mi szolgáltattuk a chill zone-t a kisgólyáknak és mindazoknak, akik elkísérték őket az egyetemi beiratkozásra – azonban immáron kibővült szórakozási lehetőségeket biztosítottuk nekik. Öt napon keresztül vártuk az érdeklődőket: három részleget alakítottunk ki az érdeklődőknek.
A beiratkozási héten különböző kitelepülők várták a matricagyűjtőket, ugyanis azok, akik sikeresen teljesítették az aktuális standnál levő feladatokat, azok először egy matricát zsebelhettek be, tizenkét összegyűjtött matricáért pedig egy ajándékcsomagot kaphattak kézhez. Az Egyesület chill zone-jának első részlegét a matricagyűjtést szem előtt tartva rendeztük be. Nálunk akkor érdemeltek ki matricát az érdeklődők, ha meghallgatták ismertetőnket az egyesületi tevékenységünkről (többek között az izgalmas MédiaKommandós életről) és mobilitási lehetőségekről, ezt követően pedig megfelelően helyezték fel az európai országokra jellemző ételeket/tárgyakat ábrázoló képeket az Európa-falra.
Másik részlegünk azt a célt szolgálta, hogy teret biztosítsunk beszélgetések létrejöttének. A sajtófal és az előtte levő babzsákok kényelmes zugként funkcionáltak, ahol bárki megpihenhetett és élvezhette a körülötte levő (leendő) egyetemisták társaságát. A pihenés mellett volt lehetőség beszélgetni a biztonságos internethasználatról, illetve más komoly, prevenciós témákról is.
A harmadik izgalmas részlegünk a kikapcsolódás szolgálatában állt, ugyanis számos játékélményt tapasztalhattak meg a fiatalok! Xbox, PlayStation és VR-élmény várta a konzolok szerelmeseit, viszont a társasjátékok imádói sem tétlenkedhettek nálunk: többek között Lépésről-lépésre a biztonságért, Dixit és Dobble társasokkal készültünk számukra.
Köszönjük mindenkinek, aki ellátogatott hozzánk! Örülünk, hogy izgalmas időtöltési lehetőségekkel segíthettünk nektek! Kívánunk minannyiótoknak csodás egyetemi éveket!
Írta: Nagy Evelin
Fényképek: Faragó Alexandra