„Kisbusz-kalandok 2.0.” azaz tanulmányút az IPA interrégiós együttműködés keretében
Az IPA interrégiós együttműködés keretében megszervezett második tanulmányút alkalmával 2024. december 14-én, reggel 8:00-kor indult el Szegedről a 8 fős, Csongrád-Csanád vármegyei fiatalokkal foglalkozó szervezetek szakembereiből, fiataljaiból álló csapat. A nap a Palicsi-tó meglátogatásával kezdődött a csapat tagjai számára, majd ezután a Kerülj Be Ifjúsági Közösségi Tér csapatával töltötték együtt a nap további részét, miközben a város nevezetességeit is megtekinthették. A program célja a tudásmegosztás, a közösségi terek működését elősegítő jó gyakorlatok, tapasztalatok megosztása, illetve a fiatalok, szakemberek és a szervezetek közötti együttműködés erősítése volt.
A Szabadkára érkezőket az egész nap folyamán a jobbnál jobb programok várták. A szabadkai látogatás résztvevői között számos civil szervezet és szakmai intézmény képviseltette magát. A szegedi csapatot az Alternatíva Egyesület, a Csongrád-Csanád Vármegyei Bűnmegelőzési Tanács, a Mécses Alapítvány, a D2, a KözHáló, a Délalföldi Teleházak, valamint a Szegedi Tudományegyetem-et szakemberek és fiatalok képviselték. Aznap az első úti cél a Palicsi-tó volt, ahol az eleredő eső ellenére is mindenki élvezte a tó látványt.

A csapat következő és egyben legfontosabb állomása a Szabadkán található Klara i Rosa közösségi tér volt, ahol Hulló Zsófi a Kerülj Be Ifjúsági Közösségi Tér vezetője és önkéntesei fogadták a résztvevőket. A szegedi csapat azzal a céllal érkezett ebbe a közösségi térbe, hogy megismerkedjen a helyi közösségi élet és a civil szervezetek munkájával. A vendéglátók részletesen bemutatták a közösségi terük működését és programjait, amelyek célja a helyi fiatalok és a különböző korosztályok közötti kapcsolatok erősítése, valamint a közösségi kezdeményezések támogatása. A beszélgetés során a vendégszervezetek is bemutatkoztak, majd mindenki megosztotta tapasztalatait a saját munkájáról és az együttműködés lehetőségeiről is.
A tartalmas beszélgetés után a tanulmányút egy ebédszünettel folytatódott, amely lehetőséget adott a helyi gasztronómia felfedezésére és a szerb pljeskavica megkóstolására. A délután folyamán városnézés következett, melyet a helyi fiatalok vezettek. A város történelmi helyszíneit és kulturális látnivalóit tekintették meg jó hangulatban.
A program 16:00-kor zárult, amikor a vendégek gazdag élményekkel és új szakmai kapcsolatokkal hazaindultak Szegedre. A látogatás során mind a magyarországi, mind a vajdasági csoport tagjai értékes tapasztalatokat szereztek, és új ötletekkel gazdagodtak a helyi közösségi munka és civil szféra területén. Reméljük, hogy a találkozó eredményeként a jövőben még szorosabb együttműködésre lehet számítani a szegedi és szabadkai civil szervezetek között!
Írta: Szokol Mariann
Fotó: Barna Gergely