„Vármegyejáró 2024 – Házhoz megyünk!” bűnmegelőzési rendezvény Csongrádon
2024. december 9-én, hétfőn 10:00 és 12:00 óra között került megrendezésre az idei év utolsó „Vármegyejáró 2024 – Házhoz megyünk!” című bűnmegelőzési esemény. A Csongrádon megrendezett eseménynek a városi Művelődési Központ és Városi Galéria adott otthont. A rendezvény célja a lakosság biztonságtudatosságának növelése, a bűnmegelőzés fontosságának hangsúlyozása és a közösség közötti együttműködés erősítése volt.

Az esemény 9:30-tól kezdődött, a résztvevők érkezésével. A rendezvényt 10:00 órakor Gyurik Ádám László c. r. őrnagy, a Kisteleki Rendőrkapitányság képviseletében, valamint a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság (CSCSVMRFK) Bűnmegelőzési Osztályának képviselője nyitották meg, a rendezvényt Csete Ágnes r. őrnagy moderálta. Számos érdekes és hasznos témát dolgoztak fel az érdeklődők számára az előadó szakemberek.
A rendezvény első előadása 10:05-kor kezdődött, ahol Gyurik Ádám László c. r. őrnagy a helyi bűnügyi helyzetet, a legfrissebb tendenciákat és a megelőzés lehetőségeit ismertette a közönséggel. Az előadás külön figyelmet fordított az adventi időszakra, amikor a bűncselekmények száma gyakran megnövekszik, és praktikus tanácsokkal látta el a résztvevőket a karácsonyi időszak biztonságosabbá tételéhez. A következő előadásban a CSCSVMRFK informatikai munkatársa és a Gazdaságvédelmi Osztályának szakértője a kiberbiztonság fontosságát és az online térben előforduló csalások megelőzését tárgyalta. Hasznos tippeket adott az internetes csalások felismerésére és elkerülésére, valamint az adatvédelem alapvető szabályaira.
Ezt követően Szegedi Áldozatsegítő Központ (ÁSK) képviselője ismertette az áldozatsegítés lehetőségeit és felhívta a figyelmet arra, hogy milyen lépéseket kell megtenni, ha valaki áldozattá válik. Vajda Árpád, a CSCSVM Bűnmegelőzési Tanács titkára pedig a Bűnmegelőzési Tanács programjait és intézkedési terveit osztotta meg a közönséggel, hangsúlyozva a közösségi összefogás fontosságát a bűnmegelőzés terén.
A rendezvény egyik kiemelt témája a felelős állattartás volt, különösen a kutyák helyes tartásának és nevelésének kérdése. Szentpéteri Zsolt r. alezredes bemutatta, hogyan segítenek a kutyák a rendőrség munkájában, és hogy mennyire is fontos a kutyák megfelelő betanítása a mindennapi életben is. A látogatók betekintést nyerhettek a rendőrségi kutyák munkájába, amelyet a helyszínen két kutya, Kira, a kábítószerkereső kutya, és Dante, a robbanószerkereső kutya demonstrált.

A rendezvény második felében 11:00 és 11:30 között lehetőség nyílt arra, hogy a résztvevők egyéni tanácsokat kérjenek és beszélhessenek a különböző bűnmegelőzési témákról. A látogatók személyes útmutatást kaptak a csalásokkal szembeni védekezésről a bűnmegelőzési standon, valamint a legújabb vagyonvédelmi eszközökről és módszerekről.
A rendezvény célja nemcsak a bűnmegelőzésre és a biztonságra fókuszált, hanem a közösségi összefogás és felelősségvállalás fontosságát is hangsúlyozta. A helyi rendvédelmi szervek elhivatott munkája, valamint a lakosság aktív részvétele egy erősebb és biztonságosabb közösséget eredményezhet.
A „Vármegyejáró 2024 – Házhoz megyünk!” sorozat utolsó állomásaként segítette a helyi közönséget abban, hogy jobban megértsék a bűnmegelőzés fontosságát és a közvetlen környezetükben alkalmazható biztonsági megoldásokat. Csongrád sikeresen zárta a bűnmegelőzési rendezvények sorát, melyek idén Szegeden, Hódmezővásárhelyen, Bakson, Makón és Szentesen és is nagy érdeklődésre tartottak számot. Nagyszerű lezárása lett az idei év rendezvénysorozatának, erősítve a közösségi összefogást és a helyi rendvédelmi szervek munkájának fontosságát.
Írta: Faragó Alexandra