Worm koncert és rock programok

worm zenekar a rock klubbanLassan véget ér a február, ezzel együtt talán az ilyenkor szokásos melankólia is továbbáll. Ennek elősegítéseképpen egy újabb tematizált időszak előtt áll a Klub. Az elkövetkezendő hetekben Szeged, sőt az ország határain is túlra tekintő periódus veszi kezdetét, mivel túlnyomórészt, egy kivételtől eltekintve messziről jött zenekarok mutatják be tehetségüket a honi rockzene kedvelőinek. Ez az időszak ad alkalmat arra is, hogy a Rock Klub elsőízben beszálljon a Szegedi Tavaszi Fesztivál programfolyamának sorába, melynek eredményeképpen hamarosan egy francia zenekar is fellép majd a Klub színpadán, sőt, pár nappal később egy észt hardcore banda zúzza majd az északi világ deres légkörének izzó rock ritmusát. Összességében tehát látható, hogy ezentúl is lesz mire lazítani a kora tavaszban Szeged metálrajongó népének, természetesen a további részletekről idejében lehet olvasni a klub honlapján.

A legközelebb sorra kerülő csapat, a WORM zenekar, a Viharsarokból látogat Szegedre, s a rockzene azon irányzatát költözteti le egy este erejéig a Klubba, amely korhatárok nélkül fogyasztható minden kemény hangzásvilágot kedvelő emberi lény számára. A több kiadott hanganyaggal is rendelkező zenekar bemutatkozását az alábbiakban olvashatják az érdeklődők.

„A WORM zenekar 1997-ben alakult, jelenlegi felállásban 2010 óta zenélünk újra együtt. Az első demónkat Vér és Könny címmel 1998-ban rögzítettük a szolnoki Denevér stúdióban, ez évben a Diákszigeten is felléptünk. 1999-ben az Ektomorf vendégeként országos turnén vettünk részt. 2000-ben a köröstarcsai MAMF tehetségkutató versenyén a zenekar harmadik helyet ért el, Attilát pedig a legjobb énekes-gitárosnak választották. 2001-ben készült el a második demónk Worm II címmel a nagykanizsai Demton stúdióban. A legutolsó demónkat 2005 márciusában készítettük el a békéscsabai Elysion stúdióban Állj fel címmel. 2006 áprilisában a Pokolgéppel és a Lorddal játszhattunk együtt a Békéscsabai Sportcsarnokban. A zenekar mostanában Békés megyei klubokban fesztiválokon lép fel. Műsorainkban feldolgozások is hallhatóak a saját szerzeményeinken kívül, pl. Metallica, Motörhead, Slayer, Black Sabbath, Fear Factory, Sepultura.
Zenekar tagjai: dobok Stál Ferenc, basszusgitár Cseh Gergely, szólógitár Kocsis Sándor, gitár-ének Prekop Attila. Zenekarunk honlapja: www.wormweb.uw.hu, illetve a facebook-on is megtalálhatóak vagyunk a zenekar nevével.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük