A zenei igényesség doktora – a SZIN ideje alatt is

Van egy ember, akit Szeged nagy része ismer. A diákoknak Pleskonics András (Tanár úr), de már őket is arra kéri, hogy szólítsák Plesinek és tegeződjenek. Akik pedig egyetemen kívül ismerik a munkásságát, azoknak lehet Dr. Rock. Ennek az oka az, hogy az egyetemen tanít rocktörténetet. Ez a tevékenysége azonban már rég elhagyta az Universitas falait, ugyanis fesztiválokon, rendezvényeken beszél a zenéről. Nem csupán beszél róla, hanem hallgattatja is a vérpezsdítő zenéket. A SZIN területén is mindig feltűnik. Műsort vezet, és mi mást, mint rocktörit játszik. Plesivel beszélgettem az idei SZIN kapcsán.

Hasonló a szereped idén is, mint tavaly?

Próbálkozunk, de nem biztos, hogy bejön. Tavaly, amikor kijöttem fehér köpennyel és sztetoszkóppal „Dr. Rock rendel” címszó alatt, akkor nem vonzottunk oda sok embert. Ez azért volt, mert távol voltunk a főúttól ahhoz, hogy lássanak minket, hogy bejöjjenek, és „szív- problémáikra” vagy éppen jókedvüket megünnepelvén tudjak valami zenét orvosságként felírni. Ezen felül tavaly egy kicsit rádiós műsorvezető is voltam a Katt Rádiónál, így például a Civil Falu egyik díszvendégével, Dr. Rétvári Bence államtitkárral is készítettem interjút.

Abban az interjúban kitértél az ő zenei ízlésére?

Nem hagyhattam ki a kérdést. Kiderült, hogy ő is szereti a rockot, és igazán otthon mozog ebben a kultúrkörben. Ő a kilencvenes évek fiatalságát képviselte, és voltak olyan meglátásai, bemondásai, kérései a témával kapcsolatban, amik engem is megleptek.

Ha előadást, vagy műsort tartanál a SZIN-en, akkor a nagyok közül kit ültetnél szívesen műsorvezető-társként vagy vendégként magad mellé?

Téged. Viccet félretéve, egy egész stadionnyi embert fel tudnék sorolni. Kezdjük, a teljesség igénye nélkül, Eric Claptonnal. Naphosszat el tudnék vele beszélgetni és hallgatnám a zenéjét. A másik ilyen Bobby McFerrin (őt a „Don’t worry, be happy” című slágere alapján ismerhetik széles körben, de maradandót alkotott jazz-zenészként, énekesként, sőt karmesterként – B. T.), akivel rokonléleknek érzem magam az oktatás, a színészet, a színház világa, a zenepedagógia és a nevelés miatt is. Az egyszerű, de mégis univerzális előadásmódja, ahogy a saját testén zenél és adja elő a hangokat, a zenetörténetet, rettentően szimpatikus nekem. Ahogy maga az ember is. Érdemes róla videókat nézni a neten. Magyarok közül is vannak sokan, akiket imádok. Ferenczi Gyuri jut elsőnek eszembe. Ő ugyanolyan „zenebohóc”, zenekreáló, ahogy interpretálja a muzsikát, bármilyen műfajban, az utánozhatatlan. De folytathatnám a sort tényleg a végtelenségig Hevesi Tamással, vagy jazz-zenész barátaimmal, akiknek az életét végigkísértem. Sokan vannak, hála Istennek.

Idén, itt a SZIN-en miként látod a civil szervezetek szereplését, látogatottságát?

Nagyon jó, hogy tematikusan vannak a civil szervezetek elhelyezve, én bizakodó vagyok. Remélem, hogy sok érdeklődő fog az egész SZIN alatt betérni hozzájuk. Én igyekszem a tevékenységüket népszerűsíteni. Boros Tamás