Az Európai Unió demokratikus intézmény, de távolinak érzik sokan

Február 19-én a Szegedi Tudományegyetem Állam-, és Jogtudományi Karán, majd a Szegedi Szakképzési Centrum Hansági Ferenc Szakképző Iskolájában tartott előadást az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete a Europe Direct szegedi irodájával közösen szervezet program keretében “Párbeszéd Európa Jövőjéről” címmel. Az előadást az ország több pontján is megtartja a Bizottság vezetője, Zupkó Gábor. Az előadássorozat célja, hogy közelebb kerüljön az Európai Unió, működése, döntéshozatala, döntéseinek közvetlen következménye az Unió valamennyi polgárához, azokat jobban megismerhessék.

Zupkó Gábor elmondta, a jövő a fiataloké, és rendkívül fontos az Unióval kapcsolatos ismereteik bővítése, ezért esett a választás ezen intézményekre.

Az előadások során nem pusztán az Európai Parlamenti választások fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet. Zupkó Gábor, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője az Unió előtt álló fontos politikai és gazdasági kihívásokról is beszélt.

Szükség van az ilyen előadásokra, mert, mint Zupkó elmondta, a magyar emberek 80%-a büszkén vallja magát uniós állampolgárnak is, ám nem sokat tudnak róla. Nagy-Britanniában véleménye szerint részben az információk hiányának következménye a Brexit. Zupkó Gábor szerint a britek közül sokan az EU-t okolták a globalizáció káros következményeiért. Ezzel szemben azt is elmondta, hogy összességében az európai polgárok az EU vívmányait (európai béke, szabadságjogok) természetesnek tekintik. Ráadásul a helyi politikusok is a pozitív eredményeket szeretik a sajátjaikként feltüntetni, ugyanakkor ha valami negatív, akkor a brüsszeli bürokratákat okolják. Ez a magatartás pedig korántsem csak brit vagy magyar sajátosság.

Kell nekünk az Unió, de nem tudjuk, hogyan történnek benne az események – osztotta meg a hallgatósággal a magyarországi tapasztalatokat. Kialakult az EU-val szemben egy bizalmi és legitimációs válság, és ezt a legújabb EU Parlamenti választásokkal kapcsolatos közvélemény-kutatások is alátámasztják. Az bizonyos, hogy a következő éveknek fontos kérdése lesz az uniós kontra tagállami hatáskörök megoszlása körüli vita.

Ebben mindenképpen fontos szerepe lesz a májusi Európai Parlamenti választások kimenetlének. A témával kapcsolatos további információkat a https://www.szavaznifogok.eu/ oldalon találhatja meg minden érdeklődő.

A Zupkó Gáborral készített hanginterjúnkat hamarosan meghallgathatják fórumunkon.