Egy nem szomorú vasárnap – határon tányúló projektek tervező találkozója
Színes előadással, érdekes eszmecserékkel és számtalan hasznos információval tarkított találkozónak volt házigazdája a Csongrád-Csanád Vármegyei Bűnmegelőzési Tanács és az Alternatíva Egyesület a GyepesMód közösségi térben január 26-án, vasárnap.
Az eseményt, amelyen vajdasági és magyarországi ifjúsági szervezetek vezetői, aktivistái vettek részt Vajda Árpád, a Csongrád-Csanád Vármegyei Bűnmegelőzési Tanács titkára nyitotta meg. A házigazda szervezetek rövid bemutatása, illetve résztvevő szakemberek bemutatkozása után az ifjúsági szakember beavatta a jelenlévőket az Erasmus-os pályázatírás rejtelmeibe és ismertette a pályázatokat, azok legnagyobb buktatóit, valamint, hogy hogyan lehet jól megtervezni és elkészíteni egy ilyen beadványt. Az általános tájékoztató után az Alternatíva Egyesület és a Find The Simle szervezet önkéntesei számoltak be élményeikről és külföldön töltött útjaikról, annak minden pozitív és negatív oldaláról egyaránt. A tanulság pedig egyértelműen leszűrhető volt: mindenre van megoldás! A középiskolai és egyetemi Erasmus pályázati lehetőségeken felül az ifjúsági nemformális tanulási, mobilitási, szolidaritási és önkéntességi pályázatok népszerűsítése is napirendre került. Az egyes ERASMUS+ lehetőségeket bemutató prezentéciót az programokon résztvevő, tapasztalattal rendelkező fiatalok élménybeszámolói színesítették. A résztvevő szervezetek maguk is dolgoznak azon, hogy ezek a lehetőségek minél több fiatalhoz eljussanak. Ezenfelül a résztvevők megosztották tapasztalataikat a forrásteremtés, a szervezetek működtetése, az együttműködési lehetőségek és különösen az ifjúság bevonása, jobb megértése terén. Utóbbi megoldásaként a szervezetek a sokkal több weboldalon, platformon való hiteles megjelentés ajánlották egymásnak a fiatalokat érintő és őket érdeklő eseményekkel, pályázatokkal kapcsolatban. A résztvevők közös projekt lehetőségeket, illetve közös szakmai eseményeket is terveztek a hétvégén. A projektek konkrét kidolgozását online egyeztetések során folytatják.
Az esemény zárásaként egy jó hangulatú pizzázás keretein belül lehetőség nyílt a szűkebb körű beszélgetésekre, eszmecserékre is, ahol méginkább előtérbe kerültek a személyes élmények, tapasztalatok, jó gyakorlatok. Ezen a napon minden szervezet több, hasznosabb információval, megvalósítandó ötlettel és újabb szakmai kapcsolatokkal térhetett haza.
Írta: Nagy Norbert
Fotók: Find The Smile, Bodó Fanni