Egyetemi város egyetemi színpada

A Szegedi Ifjúsági Napokon (SZIN) számos civil kezdeményezés, civil szervezet is bemutatkozási lehetőséget kap. Az egyik ilyen, a Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ), amelynek müvészeti vezetőjével, Varga Norberttel beszélgettünk, a SZIN nyújtotta lehetőségekről, a fiataloknak a színészethez való viszonyáról, és más dolgokról, amik egy mai, a színházi világban alkotó, gondolkodó ember szemével, mindannyiunk számára fontos lehet.

A Szegedi Egyetemi Színház egy érdekes évad előtt áll.

Pontosan így van. Idén lesz 10 éves a Szegedi Egyetemi Színház, és ezt egy különleges esttel kivánjuk megünnepelni, ahol eljönnek egykori tagjaink is.

Mesélj néhány szót az indulásról.

A Szegedi Egyetemi Színház története 2003-ban kezdődött, amikor Czene Zoltán, akkori szegedi egyetemista szeretett volna egy társulatot az egyetem berkein belül létrehozni. A városban egyébként hagyományai vannak az egyetemi színjátszásnak. 1941-ben ifj. Horváth István megalapította a SZEISZT-et, illetve később Paál István nevével fémjelezve is működött egy ilyen kezdeményezés.
A SZESZ bizonyos értelemben ezek jogutódjának tekinthető, noha nyilván az összes kezdeményezés másmilyen volt. 8 évig vezette Zoli a SZESZ-t, utána vettem át a művészeti vezetést.

Kik jelenleg a tagjaitok?

Szerencsére sokan vagyunk, különböző életutakkal és történetekkel. Sorainkból nem hiányoznak az egyetemisták, természetesen, mindezek mellett akadnak olyanok is, akik már befejezték tanulmányaikat, de a társulattól nem tudtak elszakadni.

Most itt vagyunk a SZIN-en, ami nevezhető a terepeteknek. Milyen stratégiával települtök ki ide, most már nem is először?

A fő stratégia, hogy az ide kilátogatók találkozzanak velünk, megtudják, hogy egyáltalán létezünk. Ez különösen a jövőbeli elsősöknél lenne nagyon fontos, valamint a felsőbbéveseknél, akik már azért hallottak rólunk. A lényeg, hogy találkozhassanak velünk, és a hallomásnál tovább juthassanak.

Milyen munkát kell végezni ebben a tekintetben a SZÍN-en kivül?

Szerencsére nincs nehéz dolgunk ebben a tekintetben, persze azért van munka ezzel is. Érdekes, hogy amikor átvettem a SZESZ vezetését, akkor annak a sztereotípiának hittem, hogy a fiatalokat nem érdekli túlságosan a színjátszás. Rá kellett jönnöm, hogy ez nem igaz. Állandóan van jelentkezés, 2-3 éve tendencia, hogy a lányokat jobban érdekli ez, de azért mindig akadnak nálunk új fiúk is. Ennek nemcsak az az oka, hogy dúl bennük az exhibicionizmus, és mindenáron meg akarják magukat mutatni a nagyvilág előtt, hanem az is, hogy így tartoznak valahova, ráadásul egy igen jó társaságba. Fontos hirforrásunk az SZTE Kulturális Iroda, akik szintén megmutatják, hogy mi vagyunk, és lehet hozzánk jelentkezni, ez is egy lehetséges út, ráadásul a facebookon is meg lehet találni minket, itt is írtak már.

Van-e nálatok rotáció?

Azért fontos ez, mert szeretnénk magunkról a „műkedvelő” jelzőt letörölni, azt, hogy mi olyan kedves rendes amatőr gyerekek vagyunk, akik szerethető produkciókat adnak elő. Fontos azért a minőség, az érték is.

Létezik a fejedben egyfajta „ideális előélet”?

Ideális igen, szükséges nem. Persze nagyon jó, ha valaki úgy jön hozzánk, hogy van középiskolából színjátszó tapasztalata, meg tudja mutatni esetleg korábbi munkáit. Nekem például annak idején teljesen kimaradt a gimnáziumi évek alatt a színjátszás, Makón egyházi középiskolába jártam. Elengedhetetlen tehát a tanárok, a tanári felismerés szerepe arról, hogy a színjátszás közösséget összekovácsoló érték, amely sok szempontból fejleszti a gyermeket. Szegeden a Pinceszínházban játszunk általában. Gyakran kérem azt az újonnan belépőktől, hogy jöjjenek el megnézni egy előadásunkat. Sokan ezután igaz elkezdenek félni, hogy jajj, ez nekik túl nehéz, de ez ellen is lehet tenni, állandó gyakorlattal, tréningekkel. Senki nem Kulka Jánosként kezdi, és ez nem is várható el tőle.
Rendkívül fontos továbbá az, hogy a SZESZ egy nagyon nyitott társaság. Ők is ugyanolyan emberek, mint azok az újak, akik jönnek, és eddig mindenkinek a segítségére voltak a régiek.

A fiatalokat említetted, de általában a szegedi közönség, a döntéshozók hogyan viszonyulnak hozzátok? Milyen ma a Szegedi Egyetemi Színház tagjának, és művészeti vezetőjének lenni?

Szerencsére széles réteggel találkozhattunk az évek alatt. Közönségként jönnek a fiatalok, de az idősek is. Voltak gyermekdarabjaink is, azokat kicsik és nagyok egyaránt örömmel fogadták. Az általános kép az rólunk, hogy stílusban félúton vagyunk a Szegedi Nemzeti Színház és az alternatív színházi stílus között. Összességében tehát jó dolog ebben a színházban dolgozni tevékenykedni, mert a köztudatban vagyunk, persze a reklám terén lankadni sohasem szabad.
Az, hogy milyenek a színházi viszonyok, azzal kapcsolatban már vegyes a kép. Szegedet szokták vidéki alternatív színházi fellegvárnak mondani. Ennek ékes bizonyítéka, hogy a Tehalter egy, minden évben nagy sikerrel, az Alterra által megrendezett fesztivál. Ám a város berkein belül a kis színházakat illetően nincs verseny. Itt van a SZESZ, a Lábjegyzet színház, amelynek szintén én vagyok a vezetője, továbbáz Impro Stúdió, de vannak olyan kisebb társulatok, például a Karinthy-kör, amely nem lép ki a kollégiumi, vagy más esetben az iskolai falakon kívülre. Jó lenne például egy ilyen helyi fesztivált létrehozni, de nincs annyi műhely, annyi produkció, hogy ezt meg lehessen valósítani. A Szegedi Egyetemi Színház keretein belül a munka azonban változatlanul folyik tovább.

Boros Tamás