Hogyan lehetsz médiás? -csapat és egyén, jellemzők

Elérkeztünk a következő lépcsőhöz, most néhány alapvető emberi, és szervezeti jellemzővel ismerkedünk meg. A média egy életmód. Miért? Egyrészt, mert a médiatevékenység csapatmunka. Egy ember bármennyit is tud a szakmáról, keveset tehet egyedül, az első részben tárgyalt sokrétűség miatt. Minthogy sokféleképpen lehetsz médiás, sok olyan terület van, ami speciális ismereteket igényel, ugyanakkor egy csapattagnak ismernie kell a környezetében dolgozók tevékenységét is. Az általános tájékozottság, és műveltség, pedig a minimum, másképp nem is lehet ellátni a feladatokat. Mindennek gyakorlati oka van. Egyrészt a saját tevékenységét úgy végzi, hogy segítse, de legalábbis ne hátráltassa a többiek munkáját, és akadhat olyan időszak is, amikor át kell vállalni feladatokat.

A csapat úgy dolgozhat eredményesen, ha a tagok saját szakterületükön magasan képzettek, kellő gyakorlattal rendelkeznek, folyamatosan fejlesztik magukat. Ismerik a környezetükben dolgozók tevékenységét, és rendelkeznek a kapcsolódó területekhez szükséges ismeretekkel. Minden csapattagnak a közösség érdekében kell végeznie a saját feladatait, és észre kell vennie, ha a környezetében valakinek segítségre van szüksége. Szinte hallom, hogy páran már mondják, hogy ez nincs így, és idealista vagyok. Valóban, nem mindenhol van így, de a legjobban működő közösségekben az ideálishoz közelítő körülmények vannak. A hozzáálláson múlik minden. egy olyan szerkesztőségben, ahol építő jelleggel dolgoznak, kellemes pozitív légkör uralkodik. Ilyen környezetben nem gond, ha be kell ülni a dugóban ülő kolléga helyett a súgógép szövegét begépelni.

Mint kiderült elég sokrétű ismeretanyaggal kell rendelkeznie a médiában dolgozónak. Az marad meg itt sokáig, aki korrekt, és hiteles tud maradni, rendelkezik – a szakmai ismereteken kívül – kellő kíváncsisággal, ismeretéhséggel, önuralommal, magas kommunikációs készséggel, toleranciával, kitartással, alkalmazkodó képességgel, nagy munkabírással, és még sorolhatnám. Sok ezek közül fejleszthető és tanulható, az elhivatottság azonban vagy kialakul, vagy nem. Utóbbi esetben, a hiány kihathat a teljesítményre, a munkabírásra, és végső esetben a megbízhatóságra. A legfontosabb a médiában a hitelesség, ha ezt elveszíti egy csapattag, gyengíti az egész szervezetet. Igaz ez minden pozícióban, a technikustól a marketinges kollégáig, az adminisztrátortól, a műsorvezetőig, remélem, nem kell magyaráznom miért. Ha érdekel, hogyan szerezhetsz tapasztalatot, írj nekünk!

Vörös B. Zoltán

Kereskedelem, és biztonságtechnika után, médiában dolgozom több, mint másféfl évtizede, mint szerkesztő, műsorvezető, riporter, és technikus.Mellette zenélek,tanítok, marketing, és kommunikációs tanácsot adok.. Életfilozófiám: csak pozitívan!!! Bármit elérsz, ha elég erősen akariod! Amit elértél, arra használd, hogy segíts másokon!