braingstormingcivilekEgyébEz történtHírekKonferencia

Intergenerációs együttműködések a civil szervezetben konferencia

Október 8-án a Talentum Alapítvány Lendület és élettapasztalat kapcsolata névvel konferenciát szervezett, amely a generációk közötti együttműködésre és a civil szervezetek megújulására helyezte a hangsúlyt – közös szakmai párbeszédet kialakítva fiatalok és régebb óta fiatalok között. A rendezvényen résztvevő szakemberek és civil szervezetek vezetői megismerték a fiatalok bevonásának új lehetőségeit és alternatíváit, továbbá számos hasznos tapasztalatot osztottak meg egymással.

A generációk közötti híd

A konferenciát Dr. Antal Anikó köszöntője nyitotta meg, majd B. Balog Edit, a Talentum Alapítvány elnöke is köszöntötte a résztvevőket. Beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy nincsenek kőbe vésett szabályok a generációk közötti együttműködésre, emellett a nyitottság és a befogadóképesség kulcsfontosságú, hogy át tudjuk hidalni a generációs különbségeket.

A konferencia panelbeszélgetéssel folytatódott, amely különlegessége az volt, hogy a beszélgetésre hívott három szervezetet fiatal és idősebb munkatársak is képviselték. A program hívómondata: Hogyan működnek együtt a különböző generációk a civil szervezetben?.

Meghívott vendégek: 

  • Gilicze Andrásné és Szabóné Erdős Edina Regina, Gilicze László Emlékalapítvány Felsőpártért, Szentes;
  • Frankó Attila és Groska Adrienn, Máltai Szeretetszolgálat, Orosháza;
  • Tajti Andrea és Sebők-Papp Emma, Rotary Club Szeged Dóm.

A motivációs panelbeszélgetést Zs. Gyenes Krisztina moderálta, amely során a szervezetek képviselői és fiatal önkéntesek is megosztották saját tapasztalataikat és munkájuk során átélt kihívásaikat. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a fiataloknak fontos szerepük van a civil szervezetek életében, hiszen új ötletekkel és lendülettel gazdagíthatják a munkát. Ugyanakkor felmerült a kérdés, hogy hogyan lehetne a fiatalokat hosszú távon megtartani a szervezetekben – egyeltalán érdemes-e, jogunk van-e ahhoz vezetőként, hogy „röghöz” kössük önkénteseinket.

Emellett a fiatal képviselők egyhangúan megállapították, hogy a számukra fontos (illetve a kezdetekkor fontos volt), hogy munkájukról kapjanak visszajelzést – építő jellegű kritikát, meglátást mindig színesen fogadnak. A konferencia résztvevői hangsúlyozták, hogy a fiatalokat be kell vonni a munkafolyamatokba, felelősséget adni a kezükbe, de ezzel együtt biztosítani őket arról, hogy mindig támogató közeg áll mögöttük. A tapasztaltabb generációnak támogatnia kell a fiatalokat, hogy feladataikat sikeresen el tudják látni és megfelelően tudjanak személyesen is fejlődni.

Rövid szünetet követően World Café következett, a workshop vezetői három asztalnál várták a konferencia résztvevőit, akik három téma köré csoportosulva folytattak intenzív beszélgetéseket:

  • Meghívásunkra egy fiatal jelentkezik a csapatba – fiatalok személyre szabott integrálása
    Asztalvezető: Vajda Árpád (Alternatíva Egyesület, Szeged);
  • Meglévő szervezeti struktúra mellé kapcsolódnak a fiatalok – ifjúsági egység/tagozat létrehozása
    Asztalvezető: Tóth Krisztina (KALÁSZ, Katolikus Asszonyok és Lányok Szövetsége, Budapest);
  • Egy fiatal létrehoz egy új szervezetet – mentori támogatás tapasztalt civilektől
    Asztalvezető: Sziládi Róbert (FECSKE, Fiatalok Együttműködése a Ceglédi Sikeres Közösségekért, Cegléd).

A fiatalok személyre szabott integrálásának kérdése került terítékre, ahol a résztvevők elismerték, hogy a civil szervezet egyfajta oktatási intézményként is felfogható, ahol az idősebbek átadhatják tudásukat a fiataloknak. Ugyanakkor felmerült a kérdés, hogy mi történik akkor, ha a fiatalok később más irányba szeretnének elindulni – mondhatni elballagnak az oktatásból. Magukkal viszik a tanult értékrendet, de a bölcs tanítók sokszor örökre elveszítik tanítványaikat. Fiatalként azt tudom elmondani, hogy hihetetlenül hálásak vagyunk a tanítóinknak, és mindenképpen szeretnénk visszaadni majd valamit a jövőben nekik – hiszen nélkülük máshogy is alakulhatott volna a személyiségünk, az értékrendünk, sőt nyugodtan mondhatjuk azt is, hogy az életünk!

Az ebéd elfogyasztása után jó gyakorlatok bemutatásával folytatódott a program:

  • Fogyatékkal élő fiatalok bevonása önkéntesként – Zs. Gyenes Krisztina (Talentum Alapítvány);
  • Társasjáték az önkéntesség népszerűsítéséért – B. Balogh Edit (Talentum Alapítvány);
  • A megszólítás első lépései: süti és sport napok – Szabó Enikő (Mi Egy Másért Közhasznú Egyesület, Gyula).

Zárásként villáminterjú készült külföldi önkéntesekkel, végül a nap tanulságainak összefoglalásával ért véget a Lendület és élettapasztalat kapcsolata elnevezésű konferencia.

Összegzés

A konferencia résztvevői egyetértettek abban, hogy a generációk közötti együttműködés elengedhetetlen a civil szervezetek sikeréhez. A fiatalok bevonása új energiát és lendületet adhat a szervezeteknek, ugyanakkor a tapasztaltabb generációnak is fontos szerepe van a tudás átadásában és a fiatalok támogatásában. A rendezvényen elhangzott gondolatok és tapasztalatok bizonyságául szolgálnak annak, hogy a civil szféra folyamatos megújulásra képes.

Írta és fényképezte: Nagy Evelin