biztonságEgyébEz történtHírekKözösségben biztonságban

„Vármegyejáró 2024 – Házhoz megyünk!” esemény Hódmezővásárhelyen

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság közös bűnmegelőzési rendezvényt szervezett „Vármegyejáró 2024 – Házhoz megyünk!” címmel, amely a Hódmezővásárhelyi Nyugdíjas Szövetség épületében zajlott – 2024. október 14-én.

Az eseményt Csete Ágnes rendőr őrnagy, a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőrfőkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának kiemelt főelőadója nyitotta meg, aki köszöntötte a jelenlévőket. A program folytatásaként dr. Mándoki Anna rendőr főhadnagy tájékoztatót tartott a hódmezővásárhelyi járás aktuális bűnügyi helyzetéről, felhívva a figyelmet a bűnmegelőzésben az érintett szervezetek, szakemberek együttműködésére. Ezt követően Szabó Tamás a kiberbiztonság aktuális kérdéseiről beszélt, kiemelve az online tér biztonságának fontosságát.

A résztvevők a CIB Bank helyi fiókjának igazgatójától, Kenézné Hegedűs Ildikótól hallhattak a vagyonvédelem és a kiberbiztonság banki aspektusairól. A program során Szentpéteri Zsolt r. alezredes és Bálint Péter r. zls. a felelős állattartás és állatvédelem aktuális kérdéseiről is tájékoztatták a közönséget, majd kutyás bemutatóra is sor került, ahol két képzett rendőr kutya rabolta el a nézőközönség figyelmét.

A rendezvény második felében a résztvevők különböző standokon kaphattak egyéni és csoportos tanácsadást. A bűnmegelőzési és vagyonvédelmi információk mellett a Szegedi Áldozatsegítő Központ és a Csongrád-Csanád Vármegyei Bűnmegelőzési Tanács is képviseltette magát, míg a kiberbiztonság területén a Gazdaságvédelmi Osztály szakemberei válaszoltak a kérdésekre. A standokon való információszerzés lehetősége nemcsak a bűnmegelőzést segítette, hanem a közösség biztonságérzetét is erősítette, ösztönözve a lakosságot a biztonságtudatosabb gondolkodásra.

A rendezvénysorozat célja, hogy széles körben tájékoztassa a lakosságot a bűnmegelőzés és a biztonságos életvitel lehetőségeiről, és ösztönözze a közösségi együttműködést a bűnmegelőzés helyi és térségi szereplőivel.

A „Vármegyejáró 2024” programsorozat előző állomása Szeged volt, ahol a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár adott helyet a programnak, a jövőben pedig a vármegye járásait érintve, további helyszíneken is megrendezésre kerül majd, amely tovább erősíti a bűnmegelőzési kezdeményezéseket a térségben.

Írta: Faragó Alexandra