Klubvadászok 2: podcast Hulló Zsófiával
Hulló Zsófia története fiatalokról szól, fiataloknak. Hobbija az ifjúsággal való foglalkozás. Szeret zenélni, előadásokat hallgatni és tartani. A „kerülj be” megalakításával létrejött az első, magyarajkú ifjúsági tér Szabadkán, amely szívélyesen fogadja a 15-35 éves korosztályt. Vele beszélgetett Boros Tamás.

„Mik voltak az első lépések, hogy vagy ilyen lelkes?” – hangzott el az első kérdés, mire Zsófia boldogan kezdte el mesélni céljait, amelyekkel szeretné megváltoztatni az idősebbek és a fiatalok nézőpontját. A tinédzserek ugyanis – az idősebbek elmondása szerint – nem csinálnak semmit, „lustulnak”, nem mozdulnak ki otthonról.
„Ez viszont nincs így, szerintem a fiatalok valóban szeretnek és szeretnének is csinálni programokat, csak ez manapság kicsit jobban megmutatkozik az online térben.„
– felelte Zsófia. A különböző előadásoknak és tapasztalatoknak köszönhetően sikerült több olyan projektbe is belevágniuk, ami a 5-35 éves generációnak nyújt számtalan programot és szórakozási lehetőséget. Ilyen volt például a Kerülj Be, amely az első magyarajkú ifjúsági tér Szabadkán. A fiatalok bármikor bejöhetnek ide, és elfoglalhatják magukat akár egyénileg a zeneszobában, a konyhában, a beszélgető szobában, vagy akár a szervezett programokon is. Mindemellett a Róka Fesztiválnak is Zsófia az alapítója és főszervezője, amely egy diplomamunkából indult, és évről évre egyre gyarapodó nézőközönséggel várja az egyetemistákat, és a fiatalokat kiemelkedő színvonalú művészeti programokkal.
A beszélgetés további része ITT hallgatható meg