Kowa: Csak én nem eszem húst, a többiek mind esznek…

MK: Sziasztok! Hányadik alkalommal SZINezitek újra a fesztivált?

Kowa: Ez egy nagyon jó kérdés! Három éve voltunk itt utoljára, ám az azt megelőző években nagyon sok SZIN-es koncertünk volt, méghozzá pont a nagyszínpadon. De hogy pontosan hányszor, azt nem tudnám megmondani.

Sóder: Szerintem négy-öt alkalom volt. Kowa: Volt az hat is… Jó pár alkalom, az biztos, de a fonalat most ismét fel kell vennünk, mert ez a három év, ami kimaradt, nagyon soknak tűnik.

MK: Szerettek ide járni? Szoktatok koncert után a fesztiválozókkal bulizni?

Kowa: Ez sok mindentől függ. Van, hogy turnén vagyunk, és mennünk kell tovább, hogy időben oda tudjunk érni a következő fellépés helyszínére . Ilyenkor fellépés után gyakran nagyon gyorsan pakolunk, és indulunk is tovább. De nem egyszer előfordult az előző öt-hat alkalom közül, hogy tudtunk maradni. Ez egy nagyon jó fesztivál, a város önmagában is meg tudja határozni a fesztiválja atmoszféráját, nagyon is összeköthető: Szeged egy nagyon szép és sajátos hangulatú hely – minden „smúzolás” nélkül mondhatom –, és ez természetesen kihat magára a fesztiválra is, ez egy nagyon jó hangulatú fesztivál. Most egyébként nem tudom, hogy leszünk, ha jól tudom, lesz egy nap szünetünk, és csak utána megyünk egy hosszú, háromnapos turnéra, aminek a vége Csíkszereda lesz. Ez most egy elég zsúfolt nyár volt, és még nincs vége, úgyhogy meglátjuk, hogy a szórakozás meddig ér ma este.

MK: A fesztivált szeretitek jobban, vagy a klubkoncerteket?

Kowa: Mindkettőt nagyon szeretjük, de itt nyilvánvalóan több emberhez jut el nemcsak a zenekar hangulata, de a mondanivalója is, ez nagyon lelkesít minket.
Sóder: De megvan a kluboknak is a sajátos szépsége.
Kowa: Így van, ott sokkal közvetlenebb a légkör, a közönség is sokkal közelebb van – ezt minden zenekar elmondta már, és ez nem kamu. Mi is beállunk a sorba, és elmondhatjuk, hogy a klubkoncerteknek is van egy olyan varázsa, ami miatt érdemes bevállalni, és számunkra ez is nagyon fontos.

MK: Több mint 11 éve létezik már a Kowalsky meg a Vega. Mik voltak a legszebb és a legnehezebb pillanatok a zenekar életében?

Kowa: A legnehezebbnek mindenképpen az úgymond nagy szakítások mondhatók, mikor egymás dolgaiban nem találtuk meg a közös fonalat, és ebből nagy fölfordulások voltak. Viszont legszebbnek is azt ítélném meg, mikor egymásra talált az a mag, ami alkotja hosszú évek óta már a Kowalsky meg a Vega legénységét. Itt nyugodtan kiemelhetem egyből Soci (Sóder) nevét, Jimmy-ét és a sajátomét. Nagyon is meghatározza, hogy hogyan működik, vagy hogy épp hogyan nem működik a Kowalsky meg a Vega, hogy ennek a három embernek milyen volt az emberi kapcsolata – ezt ennyi év után bátran ki merem jelenteni. A legszebb pillanat pedig az, hogy mi ezt tényleg és őszintén helyre tudtuk tenni, meg tudtuk oldani, és integrálni tudtuk a saját szívünkbe a mi viszonyunkat.

MK: Még egy bónuszkérdés, a nevet illetően: miért nem esztek húst?

Kowa: Csak én nem eszem húst, a többiek mind esznek… A „Vega” ráadásul éppen őket takarja, tehát a mindenkori hangszereseket. De ez egy régi történet, és nem is a vegetarianizmushoz, vagy az étkezési szokásokhoz köthető a zenekar elnevezése, hanem Vincent Vegához. Ő egy klasszikus film, a Ponyvaregény karaktere. Ugyanakkor nem is azok a tagok nevezték el így a zenekart, akik most alkotják.

Hadzsy Jani