Nyílt napok a Piarista Gimnáziumban
A Dugonics András Piarista Gimnázium a következő tanévtől (2014-től) a következő osztályok beindítását tervezi: -hatévfolyamos, koedukált, természettudományos orientációjú képzés (felvehető 30 fő) Fő jellemzője: emelt szintű matematika, laborgyakorlatok, emelt szintű nyelvoktatás, 9. évfolyamtól emelt szintű képzés matematika, fizika, biológia, kémia, történelem tantárgyakból. -négyévfolyamos, koedukált, általános tantervű képzés (felvehető 32 fő) Fő jellemzője: 9. és 10. évfolyamon választható a tehetséggondozó, emelt szintű természettudományos (biológia vagy kémia vagy fizika)vagy történelem képzés, illetve tanulásmódszertani foglalkozás. -négyévfolyamos, koedukált, sporttagozatos képzés (becsatlakozó, felvehető 15 fő) Fő jellemzője: A sporttagozat olyan osztálytípus, amely sportoló, élsportoló gyerekek, fiatalok nevelését, ok-tatását vállalja fel, ill. a különböző sportágak alapismereteinek közvetítésén keresztül segít a gyermek alkati és pszichikai tulajdonságainak legjobban megfelelő sportágválasztásban, ha még nem találta meg a képességeinek megfelelő sportágat. A képzésekről gimnáziumunk nyílt napot tart az érdeklődő 6. és 8. osztályos tanulóknak és szüleiknek 2013. november 9-én 15 órakor! Tájékoztatjuk az érdeklődő 6. osztályos diákokat, hogy elindult a felvételi előkészítő is magyar nyelv és irodalom, matematika tantárgyakból! Időpontokról érdeklődni lehet az iskola titkárságán. A felvételiről részletes tájékoztatás olvasható a www.szepi.hu oldalon!