„Település és ifjúsága” szakmai találkozó Csongrád-Csanádban

Települési ifjúsági munkával foglalkozó szakemberek találkoztak Szegeden, a Bűnmegelőzési Központ Sajka utca közösségi terében, február 2-án. A megye tíz településének húsz szakembere az ifjúsági közösségek szerepéről, részvételük fontosságáról és a települési identitás megerősítéséről beszélgetett, illetve a Tempus közalapítvány munkatársai által bemutatott ERASMUS+ pályázati és szakmai támogatási lehetőségeket vitatta meg.

A képen személy, padló, beltéri látható

Automatikusan generált leírás

A Csongrád-Csanád Vármegyei Bűnmegelőzési Tanács által szervezett szakmai napot Kispéter Andrea a BOSZKE (Bűnmegelőzési és Oktatási Szolgáltató Központ Egyesület) elnöke nyitotta meg. Köszöntőjében röviden bemutatta az egyesület munkáját, valamint a megye bűnmegelőzési stratégiájának prioritásait emelte ki, a gyermek- és ifjúsági korosztály biztonságának, illetve a települések biztonságának területeit, amely területeken a résztvevőket közös munkára ösztönözte. Hozzátette, hogy a korábban, az Erzsébet Ifjúsági Alap által koordinált támogatói folyamatban a vármegye tíz településén elindult ifjúsági stratégiák tervezéséhez kapcsolódó helyzetelmezések jó alapját képezhetik a helyi bűnmegelőzési stratégiák elkészítésének is.

A képen padló, beltéri, személy, szoba látható

Automatikusan generált leírás

Vitaindító előadásában Újvári László, Balástya polgármestere, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének megyei tagozatvezetője a fiatalok közéleti szerepvállalásáról, a települések életében betöltött szerepéről, jó gyakorlatokról, az értelmesen eltöltött szabadidő prevenciós hatásáról beszélt. 

A szakmai nap fő elemeként a Tempus Közalapítvány munkatársai, Járosi Éva, és Illés Gergely a Tempus települési önkormányzatokat támogató kezdeményezéseit, és az Erasmus+ „Ifjúsági részvételi tevékenységek” pályázati támogatását mutatta be, majd válaszolt a résztvevők kérdéseire.

A képen személy, beltéri, padló, csoport látható

Automatikusan generált leírás

A szakmai napot Vajda Árpád, a Csongrád-Csanád Vármegyei Bűnmegelőzési Tanács titkára moderálta, aki az ifjúsági munkára, annak képzett szereplőire, mint a prevenció területének fontos elemeire hívta fel a figyelmet, és kiemelte, hogy az ifjúság problémáinak kezelésében az ágazatok, a szakmai területek szereplői közötti párbeszédre, együttműködésre van szükség. 

A megjelent szakemberek az előadások után még beszélgettek, megosztották egymással tapasztalataikat, működő gyakorlataikat, és jelezték, hogy hasonló találkozókra későbbiekben is igényük lenne.

Fotók: Elek Gábor CSCSVMBT