„Vármegyejáró 2024 – Házhoz megyünk!” esemény Szentesen
2024. december 5-én került megrendezésre a „Házhoz megyünk! Együttműködés a biztonságért! 2024” bűnmegelőzési esemény a szentesi Művelődési és Ifjúsági Házban, amelyet a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság (CSCSVMRFK) és a Szentesi Rendőrkapitányság együttesen szervezett. Az interaktív rendezvény célja a bűnmegelőzés és áldozatvédelem fontosságának hangsúlyozása, valamint a lakosság biztonságtudatosságának erősítése volt.

A rendezvény 10 órakor kezdődött, de a vendégek már 9:30-tól gyülekeztek, hogy részesei lehessenek a figyelemfelkeltő programoknak. Az eseményt Pengő Erzsébet c. r. százados köszöntője nyitotta meg, melyet a Csete Ágnes r. őrnagy által vezetett moderáció követett.
Az előadások során több aktuális és fontos témát is érintettek az előadók. Aktualitásként Adventi bűnmegelőzési tanácsokat hallhattunk Csete Ágnes r.őrnagytól, amely után az aktuális szentesi bűnügyi helyzet bemutatására került sor. Pengő Erzsébet c. r. százados kihangsólyozta, hogy Szentes egyike a legbiztonságosabb településeknek majd ennek megőrzése gyanánt gyakorlati tanácsokkal szolgált a mindennapi és az ünnepi időszak veszélyeinek elkerülése érdekében.
Ezután a kiberbiztonság témakörében Szabó Tamás, a Gazdaságvédelmi Osztály szakértője az online térben előforduló bűncselekményekre hívta fel a figyelmet, és hasznos tanácsokat adott az adatvédelemről, valamint az internetes csalások felismerésére és elkerülésére is. A következőkben a Csongrád-Csanád Vármegyei Bűnmegelőzési Tanács programjait és intézkedési tervét Vajda Árpád, a Tanács titkára ismertette a közönséggel. Az esemény utolsó előadása pedig a felelős állattartásról szólt Szentpéteri Zsolt r. alezredes prezentálásával, amely a mindennapi életünket meghatározó állatvédelem aktuális kérdéseit járta körbe. Az esemény legmeghatározóbb eleme volt, amikor a felelős kutyatartást és a kutyák megfelelő betanítását két rendőrkutya kíséretében demonstrálták. Harmati Andrea r. főtörzsőrmester Kira nevű kábítószerkereső kutyájával, Bálint Péter r. törzszászlós pedig Dante-val, a rendőrség robbanószer kereső kutyájával nyűgözték le a közönséget.
A délelőtt második felében, 11:00 és 11:30 között, a résztvevők különböző standokon kaptak egyéni tanácsokat. A bűnmegelőzési standon az érdeklődők személyes útmutatást kaptak a különböző csalásokkal szemben, míg vagyonvédelmi standnál a látogatók megismerkedhettek a legújabb védelmi eszközökkel és módszerekkel. A kiberbiztonságot érintő standnál Szabó Tamás adott praktikus tippeket, miközben a felelős állattartás témakörében Harmati Andrea r. főtörzsőrmester és Bálint Péter r. törzszászlós nyújtottak tanácsokat.
A rendezvény barátságos és családias hangulatban zajlott, ugyanakkor komoly témákat érintett. A Vármegyejáró 2024 újabb sikeres állomásként mutatta meg, hogy a helyi rendvédelmi szervek milyen elhivatottan dolgoznak a közösség biztonságáért. Az esemény nemcsak a bűnmegelőzésről szólt, hanem az összefogás erejéről és a közös felelősségvállalás fontosságáról is.
Írta: Szokol Mariann