„A zene befelé végtelen”- Dal Veled projekt, az interaktív közösségi zenekészítés csodája
A COVID-19 és a karantén hozott magával élménydús hasznos dolgokat is. Civilként, kvázi „laikusként” csatlakoztam a projekthez, ami sajátos közösségi alkotó élményt nyújt, zseniális példája a kollaborációnak és bátran kijelenthetjük, hogy a közösségépítésnek is. A Dal Veled projekt megálmodójával és vezetőjével, Lovas Andrással, a Hangforrás stúdió vezetőjével a programról és a résztvevők tapasztalataiból beszélgettünk.

Mi a program lényege, célja, hogy és milyen alapelvek mentén működik a program?
Egyértelműen a karantén „hozta” ezt a projektet. Az volt az elképzelés, hogy nyisson ki egy teljesen költségmentes, kvázi virtuális stúdiózási lehetőség a nagyvilág felé, hogy akinek ilyen kedve van, az képes legyen a saját zenei végtelenjét, megélni, kifejezni, ezt a” befelé végtelent”, ahogy szoktam mondani – mert a kifelé végtelen az most korlátozásra került, hiszen nem mehetünk akkor és oda ahova szeretnénk, vagy legalábbis nem abban a formában ahogy megszoktuk. Ekkor találtam ki, hogy akkor legyen egy ilyen stúdió és legyen ez az én stúdióm, legyen egy producer, és akkor legyek én az a producer aki gyakorlatilag egy interaktív sessiont hoz létre akár teljesen civil emberekkel az internet segítségével. Erre ugye adta magát ez a youtube live a maga közvetítési lehetőségével. A chat-ablak segítségével, illetve az adatküldés segítségével az emberek a saját elképzeléseiket is hozzá tudják tenni ezekhez a zenékhez és így egy közösségi dalkészítés tud kialakulni amiben mindenki a maga kreatív módján vesz részt, még akkor is, ha adott esetben éppen nem feltétlenül kerül bele mindenki anyaga az adásba, illetve az aktuális dalba, de a részvétel fontos például a szavazásokban amik a különböző zenei paramétereket hivatottak kiválasztani… azokban mindenki részt vehet egyenrangúan és a foglalkozás végére egy közös dalt készítünk belőle, ami nem csak az ő zenei kreativitásukat, hangszeres játékukat segít fejleszteni, hanem a zenetechnikai rálátásukat is, mivel látják, hogyan készül, hogy áll össze egy zene egy stúdióban, milyen módon operálunk például egy zenekészítő szoftverrel, hogyan történik az egyes sávoknak a feljátszása, beillesztése, az adódó zenei tartalmak hozzáadása, illetve a szerkesztési és keverési folyamatok hogyan néznek ki. Tehát akinek már van valamilyen zenei gyakorlata, az továbbképezheti magát egy ilyen műsorban, akinek nincs, az pedig kaphat egy ízelítőt, rálátást arra, hogy néz ki a zenetechnika ma egy stúdióban és hogy hogyan lehet egyáltalán ma stúdiókörülmények között zenei felvételeket készíteni és azokat gyakorlatilag végső formába rázni. Amint elnyeri a végső formáját a track természetesen publikálásra kerül a Hangforrásprodukció facebook oldalán, valamint a youtube csatornán. Mind a dalok, mind az alkotó folyamatot prezentáló live streamek publikusak, hozzáférhetőek, bárki utólag vissza tudja nézni-hallgatni őket és akár be tud kapcsolódni egy következőbe. A foglalkozások péntekenként 10 órától kezdődnek a Hangforrás produkció youtube live csatornáján és a program egészen június végéig tart, utána jön a nyári szünet.

Mik a tapsztalataid, megvalósulnak-e a célok ?
Általában úgy dolgozom és úgy állítom össze a zenei programjaimat, tanítási-tanulási folyamatokat, hogy mindent több területen is tudjak kamatoztatni, több területen is legyen értelme annak amit csinálunk, annak a ” kreálmánynak” ami egy munkafolyamatban létrejön. A Dal veled is ilyen, hiszen nem csak hogy publikusak, bárki számára hozzáférhetőek a közös alkotási folyamatokról készülő anyagok, hanem az aktuális kurzusokon résztvevő hallgatóink is be tudnak kapcsolódni, számukra is egy kiegészítő tananyag fogható fel. Ha lehet ilyet mondani, két legyet ütünk egy csapásra, vagy akár többet is, mert nem csak egy csodálatos lelki bevételt jelenthet bárkinek, aki ebben részt vesz, hanem mintegy kiegészítő gyakorlat, tananyag a meglévő vagy jövőbeli hangtechnikus növendékeimnek, akik itt egész pontos munkafolyamatokat láthatnak arról, hogyan készül el zeneileg, zenetechnikailag egy dal, egy track. Tehát nekem mindenképpen hasznos, hogy ilyet létrehozzak a tanításaim részletgazdagsága, kifinomultsága érdekében, hogy a hallgatóim minél többféle síkon minél többféle aspektusból, például a kollaboráció aspektusából meg tudjanak figyelni egy ilyen folyamatot, hogy hogyan érdemes együtt dolgozni külső zenészekkel, más alkotókkal és hogyan lehet másoknak a zenei elképzeléseit hozzá idomítani a saját zenénkhez, vagy egy közösség által alkotott zenéhez. Magyarul , hogy ez a zenei kollaboráció hogyan képes megfoganni, hogyan képes előkerülni egy ilyen session-sorozatban.

Hogyan valósul meg a kollaboráció a résztvevők között?
Ma már a hatodik alkalomnál tartunk és ahogy megyünk előre az időben, látható, hogy a résztvevők között spontán kialakulnak kvázi munkacsoportok, ismeretségi körök az alkotás folyamán. valahogy a maga természetességében az emberek egyszerűen elkezdenek maguktól összefonódni, a képességeik elkezdenek egymás előtt is kirajzolódni és egyre hatékonyabban, egyre kifinomultabban képesek egymásra hagyatkozni, a magasabb szintű, magasabb rendű alkotásokat létrehozni, hiszen már tudják, hol vagy miben tudnak egymásra támaszkodni és hogy tudják egymást segíteni az alkotói folyamatokban. Sőt, még e mögé is megy a történet, hiszen mindemellett az emberi oldala is elkezd kirajzolódni, az emberi oldalon is elkezdenek az alkotók a kollaborációban kötődni egymáshoz és így azt hiszem nem túlzás azt mondani, hogy virtuális ismeretségek, akár barátságok is szövődnek.
Képek: Lovas András facebook