Európai Ifjúsági Stratégia közelebbről workshop

europai fjusagi strategia Nemrég egy workshopon vettünk részt, amin a az Európai Unió Ifjúsági stratégiájába nyertünk betekintést. az eseményen az új ismeretek mellett, hasznos gyakorlati tapasztalatokat is szereztünk, valamint készítettünk egy összefoglalót a jelenlegi lehetőségekről, és a módszerekről melyek segíthetnek a megvalósításban.

„Az esemény fő témája volt a terepen dolgozó ifjúságsegítők módszereinek és ismereteinek bővítése, a fiatalok bevonását, ösztönzését, ifjúsági folyamatok katalizálását támogató eszközpalettájának színesítése annak érdekében, hogy a fiatalokat a lehető leghatékonyabban tudják támogatni saját ötleteik felszínre hozásában, ifjúsági projektjeik és kezdeményezéseik tervezésében.”

Első lépésként egy az EU által elkészített összefoglaló videót néztünk meg amiben minden lényeges pont bemutatásra került, mely részét képezi a stratégiának. Ezután szépen sorban végignéztük, a nyolc terület közül, melyik területnek mi a pozitív oldala, hol kell még fejlődni, és milyen módszert lehet a gyakorlatban alkalmazni a megvalósítás érdekében.

Jól éreztük magunkat, sokat tanultunk, köszönjük a lehetőséget Árvai Marának, és a Mobilitásnak, a kiképzésért.

Vörös B. Zoltán

Kereskedelem, és biztonságtechnika után, médiában dolgozom több, mint másféfl évtizede, mint szerkesztő, műsorvezető, riporter, és technikus.Mellette zenélek,tanítok, marketing, és kommunikációs tanácsot adok.. Életfilozófiám: csak pozitívan!!! Bármit elérsz, ha elég erősen akariod! Amit elértél, arra használd, hogy segíts másokon!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük