Fiatalos, inspiráló és sokszínű: ez a SZESZ

A Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ) már 2003 óta működik, minden évben kortárs darabokkal mozdítja ki nézőit a hétköznapi élet monotonitásából. A társulatról, az előadásokról, a próbákról és a jövőről beszélgettem Varga Norbi művészeti vezetővel.

Mennyire népszerű a színház az egyetemisták vagy éppen a középiskolások körében? Milyen típusú darabokra ülnek be szívesen?

Bármilyen típusúra beülnek, ha szeretnének. Nyilván ez rajtunk múlik, a marketingen. Próbálunk valamilyen fiatalos helyzetet feldobni. Mindenkinek fontos szerintem a városban a színház. Mi a Pinceszínházban játszunk, ami egy pincehelyiség, ennek ellenére mi nagyon jól belaktuk az évek során. Van a bölcsészkar épületében egy tornatermünk, ott is voltak már előadásaink, próbálunk fiatalos hangnemet megütni, dacára annak, hogy nagyon vegyesen vagyunk. Mondok egy példát, Kárpáti Péter Kaffka-átirata, az Én a féreg, ami tulajdonképpen nagyon is a fiatalságról szól, szerintem, akár a gimnazista, akár az egyetemista korosztály, ha nem ismerkedett még meg vele, akkor most fog Franz Kaffkával, de szerintem már ismeri. Ez egy olyan novella, ami nagyon nehezen feldolgozható, és szerintem Kárpáti Péternek nagyon jól sikerült. Nem azokkal az elemekkel dolgozunk, mint a Kukucska Színház, nem hagyjuk csendben a közönséget, hanem inkább megmozgatjuk őket. Néhol interaktív, néhol pedig nem. Ugyanígy voltunk a Pintér Bélával is, ami szerintem ismert, fiatalos nyelve van. Én azt gondolom, hogy elérjük a fiatalokat, elég nagy számban, már csak azért is, mert nagyon sokan jelentkeznek hozzánk, máshol pont az a probléma, hogy kevesebben jelentkeznek és nincsenek olyan sokan újoncok. Nálunk ebben az évben viszonylag sokan vannak.

Tehát a társulat tagjai többségében egyetemisták.

Többségében igen, de akadnak volt egyetemisták is, akik viszonylag régóta a társulat tagjai. Vannak oktatók is, tanárok, intézmények igazgatói, gondolok itt a Móricz Zsigmond művelődési központ igazgatójára, ő is régóta a társulatunk tagja. Vegyes a társulat, de tulajdonképpen a nagyobb része egyetemista. Egymást húzzuk fel, a régiek az újakat inspirálják, mert ők tudják a rendszert, ha van ilyen, a társulatunk hagyományait. Másképp nem nagyon lehet társulatot építeni, mint hogy vannak benne régebbi motorosok és újabbak.

Tehát nem feltétlenül szükséges színészi előtanulmányokkal rendelkezni, ahhoz, hogy valaki a társulathoz tartozzon.

Egyáltalán nem. Én azt mondom, bárki, aki erre hajlandóságot érez, az jöhet ebbe a társulatba. Az biztos, hogy nálunk úgy működik, hogy van egy felvételi, ahol ki szokott derülni, hogy az illető már a gimnáziumban csinált valami ilyesmit, vagy van valamilyen színjátszós előtapasztalata. Jellemző, hogyha valaki szeretne ide jönni, az valamilyen motivációval érkezik, valamit szeretne. Például innen dobbantani a színműre, ilyen is volt már. Sikerült is neki, nem csak miattunk, tréningezett sokat. Nyilván így lehet megtanulni ezt a működést jobban, ha látszik az emberen a felvételi közben, hogy van színpadi előtapasztalata, szerintem ez fontos. Mi ennek örülünk és büszkék vagyunk rájuk.

Inkább kortárs darabokkal foglalkozik a társulat, ebből is látszik, hogy ezt a korosztályt típusú előadásokkal könnyebben el lehet érni.

A kortárs magyar szerzők az azért fontos, mert hiába is próbálkozunk túl sok külföldivel, nem vagyok benne biztos, hogy az megéri nekünk. Gondolok arra, hogyha van egy fordító, ő is elkérheti a pénzt, ha lefordította a darabot, vagy fel kell tüntetni, vagy épp van egy ügynökség, amin keresztül bizonyos mennyiségű pénzt ki kell fizetni. Például amikor Ingmar Bergmant játszottunk, a fele pénzünk arra ment el, hogy a jogdíjakat rendezzük. Ez nem feltétlen éri meg. Ráadásul nekünk van egy ilyen küldetésünk, szerintem ez egy profilja egy társulatnak, hogy mondjuk kimondja, mit szeretne, vagy mi az a helyzet, amit ő képvisel. És ez nekünk ilyen vesszőparipánk, kortárs magyar szerzők drámái, versei, minden benne van ebben a kalapban, még a dalok is, bármi, ami ebbe belefér. Szerintem ez egy izgalmas helyzet.

Van olyan, hogy a társulat valamelyik tagja írja az előadott darabot?

Volt ilyen, igen. Nógrádi Klaudia Kalliopé című drámája, amit Neil Gaiman képregénye alapján írt, vagy ilyen volt Drubina Orsitól a Nagyanyám immár webkamerán figyeli a tyúk hogy tojik, amelyben négy élő tyúkkal játszottak együtt a társulat tagjai, a tornateremben, a bölcsészkaron. Például ez is benne van. Aki szeretne, vagy van valamije, az miért ne csinálhatná meg?

Melyik az eddigi legnépszerűbb darab?

Számokat tudok mondani erről. Volt a 2011/12-es évadban Müller Pétertől a Szemenszedett igazság, ami huszonkilenc előadást élt meg, ez nagyon sok. Majdnem két évig ment, átment a következő évadra is, ez nálunk így működik, hogy átvisszük 

Most is volt például egy nagy ugrás, A démon gyermekei című előadás Pintér Béla tollából harmincötödjére ment a Pinceszínházban, egy három évet megélt előadásról van szó. Majdnem mindig teltházas volt, nagyon szerették. Nyert díjat is, arany minősítést kapott az Országos Magyar Színjátékos Szövetségtől. Ez volt az egyik legsikeresebb darabunk, ha a számokat nézzük. De a többivel sem vagyunk elmaradva, csak, mindegyik előadás más.

Egy előadás tehát akár több évadot is felölelhet? 

Ha úgy számoljuk, hogyha 2019 áprilisában bemutatunk valamit, akkor az gyanús, hogy átmegy a következő évadra. Továbbjátszani szoktuk a darabjainkat általában, és ez azért is van mert nyáron van egy három hónapos leállás. Nyáron megy az agyalás, a társulatnak szünet van, nekem azonban nincs. Én szoktam azon gondolkozni, hogy mi legyen a következő évadban, mi az a tematika, amit érdemes lenne felcsillantani, amit még nem csináltunk, amire nagyon vágyunk. Egy időben rengeteg szomorú témát vettem elő, mint a halál – nyilván azért, mert a nagymamám is akkoriban halt meg és akkor sok mindent fel akartam dolgozni – és akkor könyörögtek már, hogy egy darab legyen már, amin röhögnek. Így lett Örkénytől a Borék című előadás, amiben az Egyperceseket dolgoztuk fel. Tehát hajlok bármire, ilyen értelemben.

Akkor ez tulajdonképpen közös munka, kitalálni, mi hogyan legyen a következő évadban.

Abból a szempontból közös munka, hogy mondhatják, sutyoroghatnak a fülembe, hogy mit szeretnénk csinálni. De alapvetően a művészeti vezető dolga, vagyis az enyém, hogy eldöntse mi lenne jó ebben az évadban. Én ragaszkodom ehhez, mert szerintem fontos, hogy egy ilyen abszolút nem demokratikus intézményben, mint a színház muszáj, hogy egy autokrata csávó megmondja mi lesz és felvállalja ezt az egészet. Ők pedig ezt feladatnak fogják fel, hogy van egy új előadás, amit meg kell csinálni és mennek a szakmai vitákról, hogy mi hogyan legyen.

Mennyire jellemző, hogy a társulat vendégszerepléseket vállal?

Vendégszereplés akkor szokott lenni, amikor elhívnak bennünket fesztiválokra. Van Országos Egyetemi Színházi Találkozó három is az országban, a debreceni, a pécsi és a veszprémi. Sőt, ha magunkat is beleveszem akkor négyen vagyunk, nekünk is van fesztiválunk. Ezek tulajdonképpen forognak, tehát van egy októberben, Debrecenben, ahol a társulat találkozik az összes többi egyetemi színházzal. Pécsre is szoktunk járni, ők két-háromévente csinálnak fesztivált. A veszprémiek újak, azt hiszem hármat csináltak eddig. Illetve Szegedre szoktak a társulatok jönni, hozzánk áprilisban, mi vagyunk a tavaszi fórum. Budapesten is voltunk a Magyar Művek Szemléjén, ahova még megyünk is. Ez a forgás jellemző.

Illetve, ha valaki nagyon szeretne megnézni egy előadást itt a környékben, volt már rá példa, hogy elvittük. Így játszottunk Deszken, Algyőn, Makón is megfordultunk már.

Hogyan fog alakulni az idei tavaszi fesztivál?

Az idei fesztiválra már időpontot is tudok mondani, április 27-től 29-ig lesz megrendezve. Témája különösebben nem szokott lenne, ez egy találkozási pont, amelynek az a célja, hogy az egyetemi színházak beszélgessenek az előadásokról. Fontos, hogy csak egyetemi színházak jöhetnek, igaz egy-két kakukktojás azért akad, mert szerintem jó, ha látunk másokat, akik ezen a körön kívül esnek.

Ez már a negyedik fesztiválunk lesz és úgy látszik az egyetemisták és a város is érdeklődik iránta. Egy több helyszínes rendezvénysorozatról van szó, vagyis a Pinceszínházban, a JATE Klubban, a bölcsészkar tornatermében lesznek előadások,

A beszélgetés a lényeg, van egy szakmai zsűri, aki az előadások után elmondja a véleményét, és hajnalig tartó beszélgetések kezdődnek. Szóval ez egy izgalmas fórum, ami nem a díjazásról szól vagy nem ilyen plecsniket szeretnénk magunkra üti, hanem inkább találkozni egymás előadásaival, munkáival.

Beszéltünk arról, hogy a társulat tagjai nagyobb számban egyetemisták. Hogyan zajlik a próbafolyamat, amikor óráik, vizsgáik vannak?

Mindig este próbálunk, addigra mindenki lerakta szerencsésebb esetben a lantot, úgyhogy általában csak ekkor vannak próbák, heti egyszer. Ez már évek óta beállt, hogy kedden vagy szerdán, vagy próba vagy előadás van. Két és fél óra hosszú próbákat szoktunk tartani, ahol minden úgy zajlik, mint egy nagy színházban. Elmondja a rendező a gondolatait, elkezdünk rajta agyalni, próbálni, olvasó és szövegelemző próbákat tartunk. Megpróbáljuk felfejteni a darab mikéntjét. És aztán van egy főpróbahetünk is, ami a bemutató előtti hetet jelenti, amikor minden egyes nap próbálunk vele foglalkozni ugyanebben a sávban. Volt már rá példa, hogy éjfélig ültünk a Pinceszínházban, vannak ilyen megszállottak, akik erre képesek. Ez kell is néha, hiszen van, hogy ezeken a főpróbaheteken rándul össze igazán az előadás.

Mennyire rendszeresek az előadások?

Az előadásokról a Facebook oldalunkon található a legtöbb információ. Nem minden héten van, de minden produkcióból havonta játszunk kettőt. És ott van még a zenekarunk is a Naked SZESZ, ami ha koncertezik már három produkciónk is van havonta. Plusz próbálunk két új darabot, tehát mi minden héten találkozunk, csak a közönség találkozunk velünk két alkalommal, ami szerintem nem rossz.

Az egyetemi közeg rendkívül változó, említetted, hogy vannak, akik maradnak a társulatban, ez mennyire jellemző?

Jellemzőnek is kell lennie, de nyilván, aki el akar menni a színműre vagy másik városba, az el fog menni. De az biztos, hogy egy társulat megépítéséhez és felépítéséhez két-három év biztosan kell. Hogy összerázódjon egy társaság, hogy megszokja egymás rigolyáit, gondolatait. A társulat picit sem akar baráti társaság lenni, jó értelemben, nem szeretnénk családi programokat beiktatni. Szoktunk azért együtt elmenni valahová, kocsmázni, az jellemző, de a lényeg az, hogy szakmailag értékeset alkossunk.

Hogy mennyire maradnak? Maradni szoktak. Általában két-háromévente van egy nagyobb cserélődés. Ez jó, mert ha jól tudom mostanában három plusz két éves képzések vannak, ami alatt ki tudnak tartani egy olyan társasággal, ami maradandó. És a régiek, akik itt maradnak azok sem az eredeti társaságból, mert ez soha nem volt eredeti, mindig forgott, tizenhat év alatt rengetegszer változtunk. Vannak olyanok, akik nagyon régóta itt vannak, mióta én csinálom, nyolc éve. De nem baj, sőt, ez még egyszer mondom ilyen felhúzó erő. Az újak pedig emiatt, hogy vannak idősebbek felismerik, hogy mire jó ez. Felfedezik ennek az egésznek a varázsát és értéket találnak benne. És azt mondják, hogy végig, ameddig egyetemista vagyok, szeretnék „szeszes” lenni, aztán majd meglátjuk. Kell, hogy legyenek régi motorosok és kell, hogy legyenek újak is. Nagyon kevésszer találkoztam ezzel, de volt olyan is, aki azt mondta, hogy csak fél évet szeretne a társulatban tölteni, de ennek így sok értelme nincsen, mert nálunk egy évadot ki kell tartani legalább. Ha elkezdünk augusztusban egy előadást, októberben bemutatjuk, és a szemeszter januárig tart, ameddig ő benne szeretne lenni, akkor után mit csinálunk? Keresni kell új szereplőt, új beugrót, újra betanítani, megtanulni, elmondani. Ez így nem jó. Ha valaki ide szeretne jönni, legalább egy évre tervezzen, ezt javaslom és így érdemes.

Mik a tervek a jövőre nézve, milyen előadásokra lehet számítani?

Két új készülő előadásunk van, az egyik Jagos István Róbert Evangélium című darabja, ami az Okuláré Projekt című rendezvény keretein belül jelent meg. Ez egy felolvasó színház formájában megvalósuló előadás. Jó barátunk volt a Jagi, aki sajnos már nincsen közöttünk. De azért mi szeretnénk megcsinálni az előadást, valószínűleg a tornateremben, olyan április környékén. Aztán Hadzsy János, aki egy régi motoros nálunk, rendezésében fog megvalósulni Závada Péter Reflex című misztériumjátéka, ami 1956-ban játszódik a Lipótmezőn. Ez egy elég izgalmas projekt, főleg azért, mert a Jani tizenegy emberrel dolgozik együtt, kíváncsi leszek arra, hogyan tudja majd őket mozgatni, nagyon nagy feladat. Ez például a fesztiválon lesz majd bemutatva a Pinceszínházban. És ugye ott van a zenei projektünk a Naked SZESZ, ami pedig úgy alakult, hogy a Levendula napokon, ami mindig volt a Füvészkertben, kértek bennünket, hogy az egyetemisták verseivel kezdjünk valamit. Ez így egy „megzenésítős” valamivé alakult, akkor még nem ebben a felállásban, csak csírái voltak ennek a zenekarnak. És ebből alakult egy zenekar, ami most már saját számokat is csinál, illetőleg még mindig versmegzenésítésekkel foglalkozik. Megjelent egy lemezünk 2018 tavaszán, ez a Létige című album volt és most készülünk a másodikra, amit a fesztiválon szeretnénk majd bemutatni. Ennek a címe Pehelysúlyú világ, kész van belőle tizenegy szám, fel is vettük őket. A Szentély nevű helyen van a próbatermünk. Egy komplett zenekart kell elképzelni, dobbal, gitárral, énekessel, szintivel, szóval mindennel. A JATE klubban fogunk majd fellépni nagy valószínűséggel a fesztivál keretein belül, záróakkordként. Ott lehet bennünket megnézni, ott lesz a debütálása ennek az albumnak.

Ilyen terveink vannak. Ezek a témák talán aktuálisabban abból a szempontból, hogy kísérletezősek. De már ha valaki megnézte a Kárpáti Péter darabot, az is ilyen kísérletezősebb szellemet üt meg. Jó értelemben kísérletezősebb, hiszen nem szeretnénk gyepálni a nézőket annyira, csak egy kicsit. Azt hiszem, hogy egy egész izgalmas évad elé nézünk.

Sipos Zsófi

Borítókép: Szegedi Egyetemi Színház