Honismereti mozgótábor Szegeden
A II. Rákóczi Ferenc Alapítvány 19. alkalommal rendezi meg a magyarságismereti táborát, melynek keretében a határon túli magyar fiatalokat ismerteti meg, hazánk fontosabb történelmi emlékeivel. A kezdeményezés Kanadából indult 1994-ben, a legtöbb támogatást ma is onnan kapja a magyar szervezet. Minden évben 135 fiatal kap lehetőséget pályázat útján a részvételre. a tábor érdekessége, hogy mindenki csak egyszer vehet rajta részt, azonban a résztvevők később szívesen segítenek önkéntesként, a tábor folyamán. az alapítvány másik célja az önkéntesség népszerűsítése.
Mint a szervezet képviselőitől megtudtuk, az országismerkedésen túl a fiatalok komoly képzésben vesznek részt a tábor során, mely megerősíti őket abban, hogy éljenek bármely országban is, nem másodrendű polgárok; s hogy jövőjük alakítását elsősorban ők tudják kézbe venni. Ehhez kell, hogy egészséges öntudattal táplálkozzanak gyökereinkből, merjenek büszkének lenni kulturális, nemzeti örökségünkre, de a múlt eseményeiben ne elvesszenek, hanem abból táplálkozva, s a jövőbe tekintve, összefogva a Kárpát-medence sorsát alakítani tudják. Ezt az üzenetet emberjogi, Európai Uniós, környezetvédelmi, történelmi előadások keretében közvetíti az alapítvány. A táboron túl is van élet, az év során többször szerveznek találkozókat, az egykori táborozóknak.
az Európai Unió is elismerte a tevékenységüket az ifjúsági Károly-díjjal. erre olyan programokkal lehet pályázni, melyek az európai gondolkodást, mások elfogadását, és példát állítanak a fiatalok elé.
A Dóm téren beszélgettünk Csermely Ágnessel, az alapítvány egyik kuratóriumi tagjával, aki Kanadából érkezett a tárborba csoportvezetőnek.