Civilek a vízben

Megnéztük, ki hogyan mutatja meg a saját világát az Akváriumban. Arra is kíváncsiak voltunk, vajon a szervezők milyen jövőbeli világot tárnak a szervezetek elé. Több mint 20 szervezet több mint száz képviselője vett részt a mutasd meg a világod, ismerd meg a világot elnevezésű rendezvényen. Az esemény célja a partnerkapcsolatok elősegítése volt. A látogatók az ismerkedés közben játékban vehettek részt, a standoknál feladatokat lehetett megoldani amiért pontok jártak, melyeket a végén ajándékokra lehetett beváltani. A kiállító szervezetek között sporttal, hátrányos helyzetű, és fogyatékkal élőket segítő egyesületeket, alapítványokat, nemzetközi szervezeteket is találtunk.

A szakmai programokban nem formális képzések bemutatója, tolerancia tréning, és jó példaként már megvalósult projektek beszámolói szerepeltek. Aki akart lufit hajtogathatott, kerékpárt festhetett. A délután fő attrakciói a koncertek voltak. Láttunk hallássérült táncosokat, a Hangadók, és a Nemadomfel zenekart. Aki itt járt, biztosan értékes tapasztalatokkal, és új kapcsolatokkal tért haza. A szervezők elégedettségét jól tükrözi beszélgetésünk  Galambos Adorjánnal, az NCSSZI-MOI igazgatójával.

Vörös B. Zoltán

Kereskedelem, és biztonságtechnika után, médiában dolgozom több, mint másféfl évtizede, mint szerkesztő, műsorvezető, riporter, és technikus.Mellette zenélek,tanítok, marketing, és kommunikációs tanácsot adok.. Életfilozófiám: csak pozitívan!!! Bármit elérsz, ha elég erősen akariod! Amit elértél, arra használd, hogy segíts másokon!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük