Találkozás az esélyegyenlőség érzékenyítése jegyében
A Klubvadászok 2 miniprojekt pályázatai közül újabb esemény valósult meg. Alább az ő beszámolójukat olvashatjátok:
2022. május 11-én a került sor a Szentesi DiákBrancs újabb találkozójára, ahol az esélyegyenlőség témáját jártuk körbe a május 5-ei esélyegyenlőség világnapja alkalmából.
A találkozó négy kisebb blokkból állt.
Az első rész az akklimatizálódás elősegítését szolgálta, vagyis a fiatalokkal a beérkezésük után ismerkedős, bemelegítős játékokat játszottunk – pl. csoportbontás egy-egy ellentétpárral (csoki vagy vanília fagyi, hot-dog vagy hamburger stb.); lululá zenés, ritmus játék; körben állj fel (egymás kezét megfogva, egymásnak háttal, „együttműködés”).
A második szakaszban a brainstorming módszerét felhasználva kiscsoportokban arról beszéltünk, mi is az az esélyegyenlőség, és hogy mi mit tehetünk az esélyegyenlőség megvalósulásáért. Az eredményeket közösen is megbeszéltük és egy-egy kartonra fel is írtuk, ami többek között pl. elfogadás, segítés, „maszk”, Életrevalók, bátorítás, kiállás, kommunikáció, reintegráció stb. Személyes, mélyreható történetek is elhangoztak, ez mutatta a felnőttek és egymás iránti feltétlen bizalom jelenlétét, közösségi szintű fejlődést tapasztaltunk.
A találkozó harmadik szakaszában a szentesi gyógypedagógiai intézmény igazgatóját hallgathattuk meg (Felföldiné Virág Klárát), aki mesélt a képzési rendjükről, a hozzájuk járó gyerekekről és fiatalokról, a családok reakciójáról, ha gyermeküket gyógypedagógiai intézmény felvételére javasolják. A fiatalok is kérdezhettek és kérdeztek is, pl. mekkora csoportokban oktatnak, mik az emberek reakciói, ha találkoznak egy-egy csoportjukkal. Klára azzal zárta a beszélgetést, hogy szerinte nincs más megoldás, a többségi társadalomba be kell vinni a tőlük valamilyen formában eltérő embereket, szembesíteni kell őket azzal, hogy léteznek, élnek MÁS-ok is. Az intézményvezető asszony szívélyesen meghívta a jelenlévőket, hogy személyesen is megismerjék a gyerekeket, az intézményt. Távlati célként felvetjük a következő tanévben az intézményi látogatást.
A találkozó záró része közös beszélgetés volt, amely során kipróbálhattunk látássérülteknek való játékokat is, pl. dominót, logikai fa kirakót.
A közösen elfogyasztott pizza közben felszabadultan beszélgettünk.
Összegzés: nem igazán tudták a fiatalok, pontosan mire is számítsanak ezen a napon. A találkozó elején még bátortalanok voltak, de a program során egyre inkább felszabadultak, a Klárával folytatott beszélgetés során már igazán aktívak voltak. A közös beszélgetés során pedig nagyon sok személyes téma is felkerült, pl. kit milyen bántás ért valaha azért, mert picit más volt (pl. kövérebb, jobb tanuló, szegényebb), mint az átlag. Szuper volt nézni, ahogy ez a fiatalok ki közössége végighallgatta egymást, kíváncsian és nem ítélkezve. A találkozó alkalmával a következő közös program, – júniusban egy iskolák közötti röplabda meccs-, is pontosításra került.