Új kihívások a civil közösségek tevékenységében
2021. február 04-én került sor a Civilek Napja – online megrendezett konferenciára. Számos civil szervezet képviselőjét meghívták az eseményre, azonban a közvetítéshez bárki csatlakozhatott regisztrációt követően.
S hogy miről volt szó? Többek között a civil szervezetek helyzetéről, jelentőségéről, szerepéről a járványhelyzet idején – a civil közösségi tevékenység újraindításáról; a civil szervezeteket érintő könnyítésekről, jogszabály-változásokról a járványhelyzet figyelembe vételével. Illetve arról is, hogy hogyan segítettek, hogyan segíthetnek az önkormányzatok a civil szervezeteknek járvány idején vagy épp arról, hogy az idei az önkéntesség magyarországi éve. (Sajnos ironikus, hogy pont ebben az évben olyan önkéntes események, mint például az Erasmus+ csak online valósulhatnak meg, miközben pont a határokon való átívelés lenne a benne rejlő lehetőség, ami együtt jár a ’21-ben koronavírus miatt akadályozott utazással…)
Korlátot jelenthet a civil tevékenységnek a digitális átállás is, hiszen nagyon sokan, bár a lehetőség adott volt, nem voltak felkészültek az online világbeli aktivitásra. Azonban erre nem gátként, lehetőségként kell tekintenünk – olyan résztvevők is a képernyő előtt elérhetővé válnak, akik személyesen – akár önhibájukon kívül – nem lennének bevonzhatóak a civil szervezeti tevékenységbe.
A stream befejező akkordjaként levetítették az Értékteremtő Közösségekért Díj átadásáról szóló videot is, amelynek átadására egyébként két nappal az esemény előtt, február 02-án került sor.
Kapcsolódva a témához jómagam úgy gondolom, hogy a civil összefogásra mindennél nagyobb szükség van a járvány idején és mindenképp fontos hangsúlyozni, hogy a személyes találkozások gátját, ha nem is korlátok nélkül, de meg kell próbálnunk feloldani – egyelőre az online eszközök által; hiszen így szociális igényünket és pandémia általi kiszolgáltatottságunkat is enyhíthetjük.
Hornyik Anna Viola