Youth Exchange – változásra fel!
2020. július 23-26. között került sor a Change up! elnevezésű ifjúsági csere előkészítő találkozójára, más néven APV-jére. A részvétel nem volt kockázatmentes, tekintettel a jelenlegi vírus helyzetre, illetve arra, hogy a járvány szempontjából kevésbé szerencsés országok is részt vettek rajta. A célország azonban abba a zónába esik, amely bátran látogatható, a helyszínek bejárása közben sehol sem lehetett látni maszkot viselő embereket, sem kültéren, sem pedig a helyi boltokban, a szálláshelyen, vagy a közintézményekben.
Az előkészítő találkozó első pontja Riga volt, ahol lehetőség nyílt megtekinteni a város nevezetességeit – azonban maga a cserére egy kisebb településen, Cesisben kerül sor, így az APV második napján ezt a helyszínt vettük szemügyre. A résztvevő országok leaderei, csapatvezetői (Lengyelországról, Litvániából, Írországból, Magyarországról, Romániából, Lettországból, Spanyolországból) egyeztettek a csapatok későbbi feladatait és a vírushelyzetet figyelembe véve. A projekt alapvetően arról szól, hogy hogyan tudnak a résztvevők hazatérve a cseréről változást vinni saját közösségük életébe, erről tanulnak módszertani alapokat – mindezt játékos formában és lehetőséget adva a kultúrák közötti ismerkedésre, a többi csapataggal való együttműködésre, nemcsak magán a programon, hanem a későbbiekben is.

Az augusztus második felében megvalósuló non-formális képzésnek helyszínt adó Cesis egyébként egy varázslatos hely – az ott található várat/kastélyt a ’Kard Livóniai Testvérisége’ alapította még a középkorban, a legtöbb ajánlóban úgy emlegetik, mint ’a hely, amit mindenképpen meg kell nézni’ ebben a városban. A közelben található még számos érdekes település – például az utánozhatatlan Jurmala, vagy Sigulda – az arra járóknak érdemes ezeket is útba ejteni. A cserén résztvevőknek erre is lesz lehetősége.
És hogy miért jó az Erasmus+? Az egyik korábbi résztvevőnk szerint „a közösségért , akiket ott megismersz; azért „mert olyankor olyan, mintha egy teljesen más világban lennél” és „mert ott minden megvan”.