Závada Pál, új drámakötetét mutatta be a 84. könyvhéten
A Könyvhét fő attrakciói az író-olvasó találkozók. A dedikálást megelőzi egy pódiumbeszélgetés, ahol sok érdekeset megtudhat az ember az íróról, és a művek keletkezéséről. A 84- Ünnepi könyvhéten Závada Pál írót is vendégül látta a Dugonics téri szabadtéri színpad. A Művész így mesélt a színpadi beszélgetésről riporterünknek:
– A könyv, amiről most beszélgettünk, egy drámakötet. Három színdarabot tartalmaz, és mindháromnak van egy regény előzménye. A Jadviga párnáját írtam színpadra, az Idegen testünk című regényemből írtam egy színdarabot, amit a Nemzeti Színház játszott éveken keresztül. Ez volt a Magyar Ünnep. A harmadik szintén egy saját regényem bizonyos motívumaira épül. A fényképész utókora című könyvemből készült: Janka estéi. Ez a címadó darabja egyébként a kötetnek.Erről a három darabról beszélgettünk Balog Józseffel, aki színházi szakember is, szegedi is. Nagyon örültem, hogy erről szó leheti itt, Szegeden.
Engem a legelső színházi élményeim ugyanis Szegedhez fűznek. A szegedi színházban találkoztam először azzal, hogy milyen jó érzés színházi előadás részesének lenni, mint fiatal gimnazista, néző.Habár még kisebb koromban a Szabadtérin már ott voltam, de azt nem mondhatnám, hogy teljes értékű műélvezet lett volna.Erről beszélgettünk itt a közönség előtt nagy örömömre, mert mindig örömmel jövök Szegedre.
– Milyen érzés, amikor egy írónak át kell írni a regényét színpadra? Hiszen teljesen más a színpadi változat, nem lehet annyit egy dologra koncentrálni, mivel mégis egy behatárolt terület a színpad, és időbeni korlátok is vannak.
– Jó érzés, hiszen ez azt jelenti, hogy van színházi érdeklődés. Persze nem mindig megrendelésre ír az ember, néha saját elhatározásából. Egészen másképp kell gondolkodni szövegről, a szöveg funkciójáról, párbeszédekről, színpadi jelenetről. Színházilag, színpadilag érdekesnek, eljátszhatónak kell lenni, és fontosnak tetsző pillanatokat kell, kellene tudni megteremteni.
Azt szokták mondani, hogy könnyebb ez a feladat azoknak, akik folyton a színházban élnek, együtt dolgoznak a színészekkel egy-egy előadás létrehozatalán. Egy külsősnek, egy magamfajta írónak – aki inkább az íróasztala mellett írja, mintsem a konkrét színházi próbák során alakítaná ki a darabja szövegét -, ilyenkor nem árt egy dramaturg közreműködése.
Nekem a Nemzeti Színházban volt szerencsém a Magyar Ünnep színpadra állításakor ezt átélni. Alföldi Róbert rendezte, zenét szereztetett hozzá, énekesek szerepeltek benne, kitűnő színészek játszották. Erre nagyon szívesen gondolok vissza, ritkán van ilyen az ember életében.
– Mennyire szól bele a színháziak munkájába a szerző ilyenkor?
– A lehető legkevesebbet igyekszem – válaszolta mosolyogva. Abban bízom, és általában nem is csalódom, hogy amihez ők értenek, ahhoz nekem nem feltétlenül kell mindig hozzá tennem a magamét. Én megírtam, onnantól fogva ők dolgozhatnak vele.
Arra a kérdésre, hogy érlelődik-e már a következő kötet, továbbá mi lesz témája a következőket tudtuk meg:
– Egy XX. századi regény lesz. Háború is lesz benne meg béke is, valamint archív fotók – hangzott a rövid, sejtelmes válasz.
Závada Pál új kötetének megjelenését izgatottan várjuk!