Bordány mindig felejthetetlen – személyes és online ,,távolbalátó út” a Biip-ben
Többen jöttek volna személyesen, de a hétköznap és a távolság győzedelmeskedett sokaknál, ennek ellenére Dunaújvárosból is jött vendég, mégpedig személyes megjelenéssel június 9-én a Közösségfejlesztők bordányi ,,távolbalátó+ útján, ahol nem csak az évtizedek alatt kialakított fenséges infrastruktúrát ismerhették meg, de kulináris élvezetekben is része lehetett a látogatóknak.
Tanács Gábor polgármester és Börcsök Roland, a Faluház vezetője köszöntötte a vendégeket és mutatta be a település közösségfejlesztő munkáját, az intézményt, az ifjúsági közösségi teret, természetesen az online bejelentkezett vendégeknek is.
A vendégek, közösségfejlesztők, ifjúsági szakemberek Balástyáról, Dunaújvárosból, Tótkomlósról, Szegedről, Földeákról érkeztek, és tartalmas előadást hallgathattak meg Bordány településen zajló közösségfejlesztésről, települési ifjúsági munkáról, a Bordányi Ifjúsági Információs Pont (BiiP) múltjáról és jelenéről. A szakmai beszélgetést a helyszínen Vajda Árpád, az Erzsébet Ifjúsági Alap Csongrád-Csanád megyei ifjúságszakmai mentora, online pedig Fabulya Edit mentálhigiénés szakember, az Alternatíva egyesület képzési vezetője moderálta.

Online egyébként mintegy 20-25 fő jelentkezett be interaktv módon kérdéseikkel, hozzáfűzéseikkel fűszerezve a szakmai programot.

Ezek után jött a nap egyik fő attrakciója: a Főző show-val, táv-kóstolóval egybekötött termékbemutató a BiiP konyhájában. Ennek során Gubik Mariann a Legjava szociális szövetkezet ügyvezetője beszélt a szervezetről, a termékcsaládról, miközben bemutatott egy terméksort mindannyiunknak.
Az itt elkészített étel egyébként mindenkinek nagyszerű ebédként is szolgált, valamennyien jóllakottan keltünk fel az asztaltól.
A terméksort az online résztvevőknek kipostáztuk, és otthon tudják kóstolgatni, míg a helyben lévőknek vettünk egy-egy csomagot, és helyben kóstolják majd. A bemutatás közben Mariann elkészít egy menü sort: előétel falat, grill szendvics – desszert, a csomagban küldött a Legjava termékekhez kapcsolódóan.
Azt hiszem nyugodtan kijelenthetjük, Bordány ismét kitett magáért, és örömmel töltött el mindenkit, hogy újra sokan megismerhették ezt a nagyszerű helyet és közösséget.
Szöveg: dr Boros Tamás
Fotók: Gyuris János