Karanténból frissen szabadult fiatalok – megjelent a Grund legújabb száma
A karantén helyzet a járvány, a betegség, a bezártság és sok egyéb, egyébként nem túl pozitív hozadék mellett kicsit előtérbe
Olvass továbbA karantén helyzet a járvány, a betegség, a bezártság és sok egyéb, egyébként nem túl pozitív hozadék mellett kicsit előtérbe
Olvass továbbA Tudatos Ifjúságért Alapítvány kezdeményezésére jött létre 2018-ban Tőled Hallottam magazin, amely a Grundhoz illetve a Médiakommandóhoz hasonlóan elsősorban az
Olvass továbbDecember 5-én az Alternatíva Egyesülettel körbejártuk a környező településeket. Ezen a napon ünnepeljük az ENSZ Önkéntesek Nemzetközi Napját. Első megállónk
Olvass továbbAz idei év sok pozitív fordulatot tartogat, legalábbis erre enged következtetni a domaszéki ifjúság. Múlt héten ugyanis a domaszéki Sárkányhegyi
Olvass továbbA szegedi Új Nemzedék Központ és a Csongrád Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház egy közös rendezésű Esélyteremtési Kerekasztallal indította
Olvass továbbTöbb, mint negyven szakember gyűlt össze december 19-én délután az Új Nemzedék szegedi közösségi terében, ahol Csongrád megye ifjúságszakmai évzáró,
Olvass továbbAz Új Nemzedék Központ a Báthory István Magyar-Litván Ifjúsági Együttműködési Alap támogatásával Közösségek a fiatalokért ‒ eszközök, módszerek, jó gyakorlatok
Olvass továbbBordányban jártunk április 15-én és 16-án, ahol ifjú kommandósokat képeztünk (ki), egy éles bevetés keretein belül. Büszkén jelentjük, hogy fiatal
Olvass továbbA Global Youth Service Day 1988-ban valósult meg először; több mint 2000 ifjúsági szervezet, vallási jellegű község, állami ügynökség, nonprofit
Olvass továbbA makói Fiatalokért Gyermek- és Ifjúsági Egyesület (FIGYI) október harmincadikán, pénteken megtartotta idei hagyományos DÖK-ös képző-találkozóját, amin nekünk is volt
Olvass tovább