Cseh Tamás Emlékest a Városi Rock klubban
Vajon mit üzen Cseh Tamás művészete a 21. század fiataljainak ma, a művész halálát követő 3. évben? Ráakadhat-e egyáltalán a fiatal zenekedvelő Cseh Tamásra, ebben a mindent elsöprő több tíz döntős zenei reklám médiamaszlagban? Ezek a kérdések ekképpen foglalkoztatták az előadót is az alábbiak szerint:
„Ha el tudom énekelni ezt a sok száz dalt, ha lesz hozzá torkom és lelkierőm, mérlegre lehet tenni az elmúlt három évtizedemet. Toporgok, mert bizonytalan vagyok. A dalokban biztos vagyok, de abban nem, hogy a mai világban szükség van-e rájuk. Kiállok majd, és megpróbálok úgy énekelni, mint annak idején. Lehetséges, hogy ez a gesztus a fiatalok számára nem lesz több mint egy furcsa kiállítás. Múzeumlátogatás.”
A válasz vélhetően megtalálható lesz a Városi Rock Klub színpadán 2012. december 19-én 21 órai kezdettel, amikor is két fiatalember, Polyák Balázs és Kondacs Gergő akusztikus hangszereik kíséretében idézik meg gazdag művészi életutat magáénak mondható előadónk szellemét. Az est folyamán beszélgetéssel tarkított zenei válogatás jelenik meg Cseh Tamás dalaiból, ahol a slágerek mellett kevésbé ismert dallamok is elhangzanak majd.