Felkészülni! Vigyázz! SZIN!!!

Hatalmas ováció és taps köszöntötte azt a pillanatot amikor 14 óra után pár perccel kinyíltak a kordonok a több száz fős várakozó tömeg előtt. Többen elmondták, hogy már 2 – 3 órája várnak a kapunál türelmesen, bebocsájtást nyerve. Gyakorlott fesztiválozókról beszélünk akik rutinosan, táskával, sátorral, némi energiával és váltás ruhával érkeztek a Tisza partjára.

Sátorral a kézben, átesve a biztonsági ellenőrzésen be is lépett Korda János (képünkön) első vendégként a kapun, aki nem egyedül, hanem haverjával érkezett, hogy egy felejthetetlen hetet töltsön el a napfény városának egyik legmeghatározóbb eseményén. János nem számított arra, hogy először kerül bebocsájtásra, s igazából nem érzi különlegesnek magát. De annak örül, hogy nem kellett tovább várakoznia.

elso_belpo

Egyik szerencsés vendég megosztotta velem az egyik leghasznosabb infót (a szervezőknek innen is nagy pacsit küldve), hogy idén sokkal kevesebbet kellett várni a beengedéskor, mivel több kapun keresztül jöhettek be a fesztiválra.

Aki bejutott már sörrel a kezében fogott neki a sátor állításnak. Part mentén erre a célra kijelölt helyen próbált mindenki hontfoglalni. Volt aki rutinosan egyedül, és olyanok is akadt aki segítséggel sem jutottak dűlőre. Csaba, Tomi és Dani például egy kedves lány sátrát próbálták felállítani, mely a beszélgetésünk alatt össze is dőlt. Mosolyogva jegyezték meg, hogy ezzel a remek rutinnal másét is szívesen felverik egy sörért. A még földön heverő sátor akkora, hogy még party sátorként is használható, s a Quimbit vagy a Kiscsillagot is el lehetne benne szállásolni, jegyezte meg viccesen Tomi. A lány akié a sátor és még a vonaton ül, még mit sem sejt a srácok tervéről. Mondjuk óriási volna a meglepetés, ha a Lovasi Bandi, vagy a Kis Tibi üdvözölné őt a körbezipzározás után.
A fesztiválozók igencsak szeretnek feltünősködni. Barna pl. a 27 fokos délutáni melegben egy plüss farkasfej sapkában rohangált és büszkélkedett el azzal, hogy az imént kötött házasságot barátjával.

Zöld haj, orvosi köpeny, munkavédelmi szemüveg, süsüs sapka, sátor. Ennyiből állt VV Simonnak és Szonjának a poggyásza. A valóságshow sztárja azt mondta, azért van nálla ennyi „hülység” hogy ezzel is kitűnjön a többiek közül. Mondjuk az orvosi köpennyel nem tudom mi a terve, de nem szívesen találkoznék vele amikor azt hordja.
Barbara és Anett már hat éve rendszeres látogatója a SZINnek és mindig együtt voltak kint. Míg dumcsiztunk velük fel is állították a sátrat, s így megtudhattuk hogy a legfontosabb fesztivál kellék a fekete és a matyó hímzéses bugyi, valamint a kézfertőtlenítő.

Ahogy kezdett beesteledni meg is telt sátrakkal a Tisza-part, a színpadon elkezdődtek a koncertek, mely előtt már ott is csápoltak azok a dolgos kezek.

Kedves Fesztiválózok sok szerettel és sörrel üdvözlünk benneteket. Mindenkinek Elnöki hetet kívánunk.

Puszi&Pacsi
Athis