Fiatalok Vidéken – Virtuális Falu

fiatalok videken002A Budapesten kívül élő fiatalokról szólt a Virtuális Falu program, melynek Fiatalok Vidéken elnevezésű záró konferenciáját a fővárosban tartották. Az AGRYA  Fiatal gazdák Magyarországi Szövetsége, és a Második Hullám Vidéki Ifjúsági Szövetség szervezésében lezajlott rendezvényen a Médiakommandónk is bemutatta tevékenységét. 

A Virtuális Falu program a vidéki fiatalok ezen belül is a kevésbé fejlett térségeken élők felzárkóztatását segíti elő. Elsősorban olyan fiatalok jelentkezését várták a szervezők, akik helyben akarnak maradni, és részt vesznek a közösségük életében. A programban több képzésen vettek részt, a jelentkezők. Itt megtanulták, hogyan lehet csoportokból igazi közösséget építeni, és megismerték egy település működését. A képzések részeként egy virtuális falu életét irányították.

A konferenciát Kiss Norbert az EMMI ifjúságért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg. A rendezvény első részében a fiatalok közösségi aktivitásáról, és a 2014-2020 fejlesztési tervek fiatalokat érintő részéről volt szó. Szünet után a fiatalok, és a média kapcsolata vált az előadások és a beszélgetés tárgyává. Ebben a részben mutattuk be mi is eddigi tapasztalatainkat.

A konferencia utolsó részében kistelepülések képviselői mondták el közösség építésben elért eredményeiket. Sok hasznos ötletet osztottak meg a hallgatósággal. Kiderült, hogyan lehet egy néhány fős csoportból aktív faluközösséget varázsolni, alig néhány év alatt. Remek program volt, köszönjük, hogy ott lehettünk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük