SZIN 2013 – Bejárták a helyszínt a civilek
Mintegy hatvan civil szervezet képviselője vett részt azon a helyszín bejáráson, ahol a SZIN civil falujáról egyeztettek. Mint arról már beszámoltunk idén minden eddiginél erősebb a civil jelenlét a fesztiválon, ami egy zöld rendezvénytől el is várható. A civil szervezetek ugyanis sokrétű tevékenységükkel színesítik a programot, és jellegüknél fogva elkötelezettek a környezetvédelemmel kapcsolatban, függetlenül a fő tevékenységüktől.
Valamint a koncertek közti holt időszakra is nyújt ezáltal a fesztivál elfoglaltságot. Az idei SZIN tehát a civilek tevékenységének szinte teljes spektrumát bemutatja a már említett környezetvédelemtől az egészségügyön keresztül, a kultúráig. A helyszínbejáráson egyeztettek a tevékenységhez szükséges területről, és az egyes résztvevők helyéről.
Idén, a tavaly sikerrel debütált Civil Pódium színpaddá növekszik, még több lehetőséget nyújtva a szervezeteknek a bemutatkozásra. A színpad azonban nemcsak beszélgetések színtere. lesznek koncertek, és egyéb produkciók is. A múlt évhez hasonlóan, a szegedkultur.hu, és a médiakommandó munkatársai is itt kérdezik majd a SZIN néhány fellépőjét.