Több mint egy jel!
A CsakAzértis! kampány keretein belül sikeresen „megszemélyesítették” a mozgássérült parkolókat. A képek a szegedi városháza előtt készültek, ahol megszólalt az esemény két főszervezője (Medgyesi Zsolt és Goretity Goran), valamint Szénási Róbert képviselő. Az esemény részleteiről Kmetovics Annát kérdeztük, aki a Horizont Alapítvány képviseletében volt jelen az eseményen. A helyszínen készült képek az interjú alatt tekinthetők meg.
MK: Mesélj erről az eseményről!
Kmetovics Anna: A mai esemény a „Több mint egy jel!” nevet viseli és pont azért találtuk ki ezt a nagyon frappáns nevet, mert ez valóban több mint egy jel. Szeretnénk felhívni az emberek figyelmét arra, hogy azok a táblák, amiket látnak, nem csak azért vannak, hogy észrevegyük, hanem hogy mögé is lássunk – lássuk meg, hogy miről is van szó. Szerettük volna megszemélyesíteni a mozgássérült parkolókat, hogy tényleg azok álljanak és parkoljanak oda, akik jogosultak arra. A táblák nagyon figyelemfelkeltőek lettek, pontosan azért, hogy lássanak mögé, lássák meg, hogy milyen üzenet rejlik mögötte. Én a Horizont Alapítványnál dolgozom, nagyon sokféle és szerteágazó dologgal foglalkozunk; a CsakAzértis! mozgalmon belül adományozással, a középiskolások kötelezően teljesítendő 50 órás közösségi munkájával, rehabilitált emberek gyógytornájával, illetve ami már a legnépszerűbb, és sokadik alkalommal kerül megrendezésre az Ifjúsági Házban, a CsakAzértis bulik.
MK: Ez a tevékenység egyedülállónak számít vagy van rá más példa is az országban?
Kmetovics Anna: Elég sokan csatlakoztak már. Nem konkrétan a mi kampányunkhoz, illetve bizonyos értelemben a mi kampányunkhoz is, hiszen mi is egy fogaskerék vagyunk ebben a gépezetben. Van már példa mondjuk Budapesten is, ahol van olyan kávézó, ahol rehabilitált emberek dolgoznak. Épp az a cél, hogy megmutassuk, hogy ők is a társadalom részei, ugyanolyan, teljes értékű emberek, mint te vagy én.
MK: Ilyen utcai megmozdulásokon kívül van egyéb kampányesemény is?
Kmetovics Anna: Természetesen! Sok fesztiválon leszünk megtalálhatóak. Ami Szeged város közéletéhez hozzátartozik, az a Szegedi Ifjúsági Napok, idén is kinn leszünk a Civil Faluban, illetve Szeged legtöbb rendezvényén mi is ott vagyunk és hirdetjük az „igét.”
MK: Mennyire tervezitek kiterjeszteni a kampányt? Mondjuk regionálisan vagy országosan?
Kmetovics Anna: Ez nagyon nehéz kérdés, de itt ragadnám meg az alkalmat, hogy köszönetet mondjak Szeged Város Önkormányzatának és Szénási Róbert képviselő úrnak, aki nélkül nem jöhetett volna létre ez a rendezvény. Nagyon nehéz, mert amikor kitalálsz egy projektet, ugye megálmodod, hogy minél több helyre eljuss, nagyon sok embert kell ahhoz megmozgatni, hogy ezek a táblák, vagy bármilyen más projekt megvalósuljon. Nagyon szeretnénk Szeged Plázáiba és Bevásárlóközpontjaiba is eljutni, hirdetni a kampányunkat, magunkat, a projektünket. Szeretnénk ezen kívül terjeszkedni országos szinten, hiszen ez az egész kampány, amit kollégáim, Medgyesi Zsolt és Goretity Goran projektvezetők megálmodtak, egyedülálló az egész országban – ilyen még nem volt!
MK: Egyéb tervek vannak a jövőre nézve?
Kmetovics Anna: Igen, de ez titok! 🙂
Galéria:
[fbalbum url=https://www.facebook.com/media/set/?set=a.956311207768108.1073741927.382894788443089]