Ötlet-portyán voltunk
Csongrád megye 12 településének (Algyő, Bordány, Domaszék, Forráskút, Földeák, Kiszombor, Mindszent, Mórahalom, Sándorfalva, Szeged, Zákányszék, Zsombó) ifjúsági szakemberei és aktív
Read MoreCsongrád megye 12 településének (Algyő, Bordány, Domaszék, Forráskút, Földeák, Kiszombor, Mindszent, Mórahalom, Sándorfalva, Szeged, Zákányszék, Zsombó) ifjúsági szakemberei és aktív
Read MoreJúnius tizedikén szombaton kerül sor a „Bántja a szemét a szemét?” elnevezésű szemétszedési akcióra, a Horizont Rehabilitációs Közhasznú Alapítvány szervezésében.
Read MoreÁprilis 20-án ünnepelte első születésnapját az Új Nemzedék Központ szegedi, Mikszáth utcai közösségi tere, melynek alkalmából egész estét betöltő programokkal
Read MoreMájus 12-én rendhagyó módon este is nyitva tartott az Új Nemzedék Központ Mikszáth utcai közösségi tere. Közös alkotásra hívtuk a
Read MoreA Médiakommandó is kilátogatott április 22-én a Csongrád Megyei Esélyteremtési és Önkéntes Ház és a Városi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat
Read MoreHálózati együttműködés megerősítését, bővítését célzó szakmai találkozóra gyűltek össze a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió Ifjúsági Szövetség tagszervezetei által létrehozott HÍD Ifjúsági Irodák
Read MoreAz Alternatíva Egyesület Street Art műhelyének első kiállítása nyílt meg tegnap délután az Új Nemzedék Központ szegedi közösségi terében. A
Read MoreAz „Esti Corner” – kis éji közösségi aktivitásokkal tűzdelt rendezvény a február 10-12. között megrendezett Kultúrházak éjjel-nappal programsorozatba kapcsolódott be
Read MoreAz idei év sok pozitív fordulatot tartogat, legalábbis erre enged következtetni a domaszéki ifjúság. Múlt héten ugyanis a domaszéki Sárkányhegyi
Read MoreA szegedi Új Nemzedék Központ és a Csongrád Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház egy közös rendezésű Esélyteremtési Kerekasztallal indította
Read More