IV. Hagyományőrző Disznótoros Nap, Pitvaros
Kis csapatunk is hivatalos volt a IV. Hagyományőrző Disznótoros napra Pitvarosra. A 7 fős, főleg ifjoncokból álló stáb a reggeli óráktól kezdve egészen az esti buli végéig szorgoskodott,vagyis interjúzott, fotózott, videózott és végül újságot szerkesztett a rendezvényen. Így mi is betekintést nyerhettünk a település hagyományőrző szokásaiba, a hurkatöltéstől kezdve, a legízletesebb töltött káposzta készítésen át a helyi néptánccsoport bemutatójáig.
Volt szerencsénk hosszasan beszélgetni a Művelődési Ház vezetőjével, Tószegi Gyulával, aki munkájával – ahogyan azt mi is láthattuk – nagyban hozzájárul a közösség építéséhez. Büszkén mesélt arról, miként kapcsolódnak be a helyi önkéntesek egy-egy ilyen rendezvény megszervezésébe és lebonyolításába.
Radó Tibor polgármester úr is a rendelkezésünkre állt és szívesen mesélt nekünk az eseményről, illetve a faluban élők életéről. Örömmel számolt be a településen megvalósuló fejlesztésekről is.
A pitvarosiak vendégszeretetét mindvégig élvezhettük, és szeretettel várnak bennünket a következő rendezvényükre is, amin mi boldogan részt veszünk.