Ventotene – egy fesztivál az aktív európai állampolgár
Három szegedi közösségszervező szakos hallgató is részt vett azon az ERASMUS+ nemzetközi szakember képzési programon, amit idén május 9-12. között
Read MoreHárom szegedi közösségszervező szakos hallgató is részt vett azon az ERASMUS+ nemzetközi szakember képzési programon, amit idén május 9-12. között
Read MoreAz újkori középiskolás hetek történetében idén immár kilencedik alkalommal, egy teljes héten keresztül a középiskolásoké volt a főszerep Szegeden. A
Read More… igazából „csak” Médiakommandósok – a csapat április 16-án Békéscsabán járt, ahol a helyi Városi Ifjúsági Parlament (VIP) tavaszi eseményén
Read MoreA Deák Ferenc Gimnázium saját Olimpiájának zárónapjára látogatott el 2024. március 20-án az Alternatíva Egyesület lelkes csapata. Céljuk pedig nem
Read MoreEgy szabad széket sem lehetett találni a Gyulai Vigadó termében március 19-én, ugyanis a Mi egy Másért Közhasznú Egyesület eseményére
Read MoreFebruár 27-én délután az IH Rendezvényközpont egyik terme igen páratlan eseménynek adott otthon, ugyanis ekkor került megrendezésre az „Idősek és
Read MoreAz Európa Tanács 1990. február 22-én tett egy fontos és meghatározó lépést, közé tette a bűncselekmények áldozatainak chartáját. Ez a
Read More2024-ben február 6-án került megrendezésre a Biztonságos Internet Napja (Safer Internet Day), idén immár 24. alkalommal. Az Európai Unió által
Read MoreJanuár 13-án került megrendezésre az Ötlettől változásig workshop a Nemzetiségek Háza Szeged, az Alternatíva Egyesület és a Csongrád-Csanád Vármegyei Bűnmegelőzési
Read MoreNovember 24-én az Alternatíva Egyesület, a Csongrád-Csanád Vármegyei Bűnmegelőzési Tanács szervezésében és a Tempus Közalapítvány Erasmus+ Ifjúsági Csoportjának Szervezeti Támogató Programja keretében megrendezésre került az Ötletből Változás című workshop, amelyre az ország több pontjáról és még a Vajdaságból is érkeztek résztvevők, hogy megosszák egymással ötleteiket és fejlesszék azokat.
Read More