Civilek éjszakája
Ez volt az első helyi kezdeményezésű Civilek éjszakája; melyet a Fatima Ház Alapítvány szervezett. Tizenegy non-profit szervezetnek volt lehetősége közelebb
Olvass továbbprogramajánlók
Ez volt az első helyi kezdeményezésű Civilek éjszakája; melyet a Fatima Ház Alapítvány szervezett. Tizenegy non-profit szervezetnek volt lehetősége közelebb
Olvass továbbBár szerettünk volna eljutni a 2016-os SzIN-re is, a túlzott érdeklődés miatt nem vehettünk részt a fesztiválon mint sajtóorgánum. Ez
Olvass továbbHuszonöt csapat részvételével zajlott a XXII. Nemzetközi Töltöttkáposzta-főzőverseny augusztus 6-án Röszkén. A nagy hagyománynak örvendő rendezvényt a népszerű röszkei falunapok
Olvass továbbTűkön ülve várjuk az idei SzIN-t. Az évek óta megszokott helyszínen erős zenei vérfrissítésre számíthatunk, ugyanakkor a szervezőknek sikerült megtartani
Olvass továbbJúnius végén tartották a Teleház Mobilkatedra című Erasmus+ projekt záró rendezvényét az Új Nemzedék szegedi közösségi terében. A rendezvény célja
Olvass tovább2016. június 28-án reggel 10 és délután 2 között tartalmas délutáni programokkal várták a gyermekeket a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában.
Olvass továbbVecsésen jártunk május huszonnyolcadikán, az immáron negyedjére megrendezett, Bálint Ágnesről elnevezett mesefesztiválon. Rengeteg érdekes program várta a kilátogató kicsiket és
Olvass továbbRuzsára települt ki a Médiakommandó éppen szabad egysége. Nagykorúvá vált, azaz tizennyolc éves lett a Ruzsai Falunap. Az évforduló alkalmából
Olvass továbbRekordot döntött az idei Szeged Napja Ünnepségsorozat és a Szegedi Borfesztivál látogatottsága, hiszen mintegy 300 ezer látogató fordult meg a
Olvass továbbIdén a vecsési Bálint Ágnes Kulturális központ adott helyet a Magyar Népművelők Egyesülete XXXIII. hagyományos vándorgyűlésének, mely amellett, hogy az
Olvass tovább